in ,

(BRÉKING) Gyurcsány nem kertel: káosz és koalíciós válság jön, ha az ellenzék nyer (itt a hangfelvétel!)

Káosz, válság, elhúzódó tárgyalások és új választás jönne egy ellenzéki győzelem után

Káosz, válság, elhúzódó tárgyalások és új választás jönne egy ellenzéki győzelem után, erről beszélt Gyurcsány Ferenc a Civil rádióban a Fiala Jánosnak adott, meglepően őszinte interjúban, hozzátéve, számára a Jobbik továbbra is vállalhatatlan, a Momentum és az Együtt pedig már meg is bukott.

Bevallotta azt is, ő személy szerint örülne az elhúzódó kormányalakításnak, más országban is előfordul ilyen. Megkérdeztük Kiszelly Zoltán politológust, aki szerint Gyurcsány kivételesen igazat mond, valóban káoszhoz vezetne az ellenzék győzelme, hiszen a DK elnöke eddig sem rejtette véka alá, hogy újra miniszterelnök akar lenni, de a “hatalomhoz vezető út a többi ellenzéki párt politikai hulláján keresztül vezet.”

A hódmezővásárhelyi választásról és annak lehetséges következményeiről kérdezte a Civil Rádió műsorvezetője Gyurcsány Ferencet, a meghökkentő nyilatkozat a múlt héten némiképp elsikkadt, majd Bayer Zsolt és az M1/Hirado.hu hívta fel a figyelmet a lényeges vallomásra. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az emberek változást akarnak, s már nem az érdekli őket, hogy ki fog kormányozni, hanem az, hogy a Fideszt leváltsák.

Az emberek túlnyomó többségének már nem Gyurcsány-, hanem Orbán problémája van

– mondta. Arra a kérdésre, hogy ha az emberek azt szeretnék, hogy leváltsák a Fideszt, akkor ennek érdekében miért nem fognak össze az ellenzéki pártok, Gyurcsány Ferenc azt felelte, ennek két oka van: egyrészt azoknak a pártoknak, amelyek önmagukban nem érik el az 5 százalékos parlamenti küszöböt, nem lenne szabad egyedül elindulniuk a választásokon, mert a rájuk leadott voksok elvesznek, szétoszlanak a Fidesz és a parlamentbe bejutott ellenzéki pártok között.

Az Együttől a Momentumig el fog veszni egy csomó szavazat. Ez egy politikai hiba.” 

A volt miniszterelnök úgy véli, ezeknek a pártoknak muszáj lett volna valamilyen pártszövetséget alkotni, ahogy például a Párbeszéd is tette.

A Párbeszéd egy idő után nem hitt az Együtt-Párbeszéd 5 százalékában és egy nagyon ügyes manőverrel – lényegében az MSZP-vel való megállapodással – biztosították a pártjuk túlélését. Ők megoldották a feladatot.

Gyurcsány Ferenc szerint a Momentum „fiatalos hevessége által vezetve mindenkivel szemben fogalmazta meg túl sokáig önmagát”. Elhitték az olimpia-kampányból azt, hogy nekik egyedül is meglesz, és most, amikor már – azt hiszem, hogy ők is – tudják, hogy nem lesz meg, elkéstek, egész egyszerűen – vélekedett Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy úgy látja, a Mozgalom „belemanőverezte magát egy önbizalomtól túltengő rossz politikai konstrukcióba, ami a politikai halálukhoz vezetett”. Az Együtt szerinte végig nehéz helyzetben volt, mert Bajnai Gordon „elvesztése” után nem igazán maradt karakteres ember a pártban,

Juhász Péter „végtelen szerencsétlen” magánügye pedig „végleg megpecsételte a sorsukat”.

Most, amikor az elmúlt pár napban megszólaltak Momentumosok és mások, az Együttet már nem is nevezik meg mint akivel tárgyalnának. (…) Kiesnek a Parlamentből és nem lesz egyetlen egy képviselőjük sem, hacsak az MSZP Csepelen nem lép vissza Szabó Szabolcs javára, ami meccset én még nem látok lefutottnak.”

A DK-elnök szerint az a másik probléma az ellenzéki összefogással, hogy olyan egyéni jelölési rendszert kell előállítani, ahol nagy blokkok képviselői indulnak a Fidesszel szemben. Ebben az MSZP-DK megtette a legnagyobb lépést, és eddig nem sikerült bővíteni ezt a konstrukciót – mondta, hozzátéve, hogy szerinte a választókerületek túlnyomó többségében még lesz valamennyi koordináció az LMP-vel, és az is világos lesz, hogy ki a legerősebb kihívója a Fidesznek. Arról is beszélt, hogy Szél Bernadett hiába szeretné megkerülni őt, nem fogja tudni, hiszen az MSZP már megállapodott a DK-val.

Azt látom, hogy akartak körém vonni egy erős korridort éveken keresztül és ez nem sikerült. Vannak sokan, akik jelentős fenntartásokkal rendelkeznek velem szemben, ez nyilvánvaló.” 

Gyurcsány Ferenc kijavította a műsorvezetőt, amikor az arról beszélt, hogy mi lesz a Jobbikkal, mint a legnagyobb ellenzéki erővel. A DK-elnök szerint ugyanis nem a Jobbik, hanem a DK-MSZP szövetség a legnagyobb ellenzéki erő, a Jobbikkal pedig továbbra is kizárja az együttműködést. Arról, hogy mi lesz akkor, ha április 8-án az ellenzék megnyeri a választást, Gyurcsány Ferenc azt felelte:

elhúzódó koalíciós tárgyalások, aminek a végén – én inkább azt feltételezem, hogy – új választás.”

Arra a felvetésre, hogy egy ilyen válság súlyosan megviselné Magyarországot, a baloldali párt elnöke mindössze annyit mondott, ez nem probléma, hiszen például Németország is hónapokig volt stabil kormány nélkül. Gyurcsány Ferenc azt is leszögezte, ő egy ilyen helyzetet győzelemként élne meg.

KISZELLY ZOLTÁN: VALÓBAN KÁOSZ LESZ, HA AZ ELLENZÉK NYER

Kiszelly Zoltán politológus szerint Gyurcsány Ferenc szavai mögött valójában az áll – amit a DK-elnök korábban már többször is mondott –, hogy szeretné a Demokratikus Koalíciót a baloldal legerősebb pártjává tenni.

Ehhez neki a többi baloldali pártot „le kell darálnia”. A hatalomhoz vezető út a többi ellenzéki párt politikai hulláján keresztül vezet

– mondta a szakértő, hozzátéve, hogy Gyurcsány jó úton jár, hiszen pár év alatt 1-2 százalékról 5-7 százalékra emelte pártja támogatottságát, a többi ellenzéki alakulatok pedig „elugranak előle”. Kiszelly Zoltán szerint az is egyértelmű – amit Gyurcsány már szintén mondott korábban –, hogy a DK-elnök szeretne újra miniszterelnök lenni.

Elmondta, hogy ehhez neki egy 20-30 százalékos párt kell, mert csak akkor lehet miniszterelnök, ha ilyen támogatottságú, valódi nagy párt van mögötte.”

Gyurcsány Ferencnek a kis pártokra, azaz az Együttre és a Momentumra tett megjegyzései is „arra a kommunista taktikára utalnak, miszerint le kell darálni a legkisebbeket, aztán jöhetnek a nagyobbak is” –magyarázta Kiszelly, hozzátéve, hogy Gyurcsány Ferenc attól sem riad vissza, hogy hátba szúrja szövetségeseit.

A Momentumot is dicsérték a felbukkanásuk idején, még aláírásokat is gyűjtöttek nekik, most viszont már nincs szükség rájuk, így eldobják őket. Mindenkit kihasználnak a hatalom érdekében.”

A Jobbikkal kapcsolatban a szakértő úgy fogalmazott, ők Gyurcsány Ferenchez hasonlóan szintén egyedül akarnak nyerni, de a kormány „ellenfeleiről” – így a bevándorlásbarát Sorosról, a politikai bosszút szövögető Simicskáról, a hatalmát a nemzetállamok rovására kiterjeszteni akaró Brüsszelről és az Európát egyben tartani akaró Berlinről – elég hasonlóan vélekednek. Ugyanakkor ezek a pártvezetők már most sem tudják, hogy mit akarnak – tette hozzá a politológus.

Egyik kétszáz napos programmal jön, a másik ötszáz napossal, az egyiknek 10 pontja van, a másiknak 12 pontja. Pedig összefogás és kétharmados többség nélkül sem az Alaptörvényt, sem a sarkalatos törvényeket nem tudják megváltoztatni

– tehát valóban káosz lenne, ha az ellenzék nyerne, amit Gyurcsány Ferenc tapasztalatai révén ügyesen ki is tudna használni – vélekedett Kiszelly Zoltán.

Forrás: Civil Rádió, vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt
(Szecskó Petra, pestisracok.hu)

(videó) Orbán Viktor a Kossuth nótát énekelte Józsefvárosban

Orbán Viktor: Ki kell tiltani az országból a bevándorlásszervezőket