in , ,

Bréking – Gratulálunk – Már Svédországban az ebola?

Feltételezett ebolás megbetegedéssel vizsgálnak egy pácienst Svédországban

Feltételezett ebolás megbetegedéssel vizsgálnak egy pácienst Svédországban, az uppsalai egyetemi klinika elkülönítőjében – közölték helyi hatóságok péntek.

A beteget először az enköpingi egészségügyi intézményben kezelték, s csak ezt követően szállították át az uppsalai kórház fertőző betegek számára fenntartott osztályára.

Az Enköpingben működő klinikát időközben lezárták, a beteggel érintkezésbe került egészségügyi személyzetet pedig megfigyelés alá helyezték.

„A vizsgálati eredmények valószínűleg estére meglesznek. Még mindig csak feltételezések vannak, más megbetegedések is szóba jöhetnek” – áll az Uppsala megyei tanács közleményében.

A hatóságok nem tették közzé sem a beteg személyazonosságát, sem azt, hogy korábban külföldre utazott volna. A TT svéd hírügynökség mindemellett úgy értesült, hogy a beteg Burundiba látogatott három héttel korábban, de nem tartózkodott olyan afrikai térségben, ahol ebolás megbetegedéseket regisztráltak.

„A pácienst péntek reggel szállították be, s állítólag vért hányt, ami az ebolás megbetegedés egyik lehetséges tünete” – mondta Mikael Kohler kórházi szóvivő a helyi Upsala Nya Tidning című hírlapnak.

Augusztus óta ebolajárvány sújtja a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részét, mintegy 600 ebolás megbetegedést jelentettek, ezekből 356 végződött halállal.

Az ebolavírus a legveszélyesebb ragályos kórokozók közé tartozik, halálozási aránya csaknem 90 százalékos, és a vérzéses lázzal járó betegség nagyon gyors lefolyású. Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint az ebolás megbetegedés tünetei, mint a láz és a hasi fájdalmak, akár háromhetes lappangási idő múltán is felléphetnek.

(Hír Tv)

mindenszo.hu

Most érkezett – Bemutatkozik a Soros-kórus. Videó

Gazemberség – A pillanat, amikor Varjú László műbalhéjával valódi betegek elől elvett egy mentőautót – videó