in ,

BRÉKING! – Mi­na­ret en­ge­dé­lyez­te­té­sét kérte az MSZP el­nöke

Egy pa­lesz­tin fog­or­vos ala­pít­vá­nyá­nak adott el egy je­len­tős in­gat­lant az új­bu­dai ön­kor­mány­zat Mol­nár Gyula MSZP-elnök és dél-budai kép­vi­se­lő­je­lölt pol­gár­mes­ter­sége ide­jén, hogy mi­na­re­tet épít­hes­se­nek a XI. ke­rü­let­ben

A Budaörsi út–Holdvilág utca–Bajmóci utca által határolt területet azzal a céllal értékesítették, hogy ott egy iszlám vallási és kulturális központot hozzanak létre – írta meg a Magyar Idők.

Mindehhez a városrendezési szabályzat módosítására volt szükség. Az önkormányzati testület ezt először nagy többséggel elvetette, majd egy olyan ülésen, ahol az ellenzéki fideszesek nem vettek részt, egyhangúlag elfogadta.

Nem sokkal később a Fidesz rendkívüli ülésen próbálta újra napirendre vetetni az ügyet, ám ekkor már nem sikerült biztosítani a határozatképességet. Az esetre még sokan emlékeznek a helyiek közül, mert végül lakossági tiltakozás tántorította el a tervétől Molnárt, a városrész akkori polgármesterét.

„Ahogy a katolicizmust sem lehet az inkvizíció, az iszlámot sem lehet az al-Kaida alapján megítélni”

– érvelt akkoriban Molnár.

Pedig a helyzet ennél jóval súlyosabbnak tűnt. Az építtető Jótékonysági Béke Alapítvány vezetője, Saleh Taayser ugyanis korábban a magyar elhárítás látókörébe is került, miközben azzal gyanúsították meg, hogy robbantani akart Mose Kacav volt izraeli államfő budapesti látogatása idején. A férfit le is tartóztatták, de később kiengedték, mert nem tudták rábizonyítani, hogy terrorcselekményt tervezett.

Az arab származású, iszlámhívő fogorvos által irányított Jótékonysági Béke Alapítványról több információ is napvilágra került a sajtóban. Elsőként a Hvg.hu írta meg, hogy a szervezet egyik alapítója Elfaith Hassenein üzletember, akit korábban többször ért az a vád, hogy a délszláv háború idején – feltételezések szerint az al-Kaida terroristáival is együttműködő – bosnyákoknak szállított illegálisan fegyvert.

A Nemzetközi Antiterrorista és Biztonsági Szakértők Szövetsége (IACSP) állítása szerint Hassenein vezetett egy bécsi székhelyű ügynökséget is (Harmadik Világ Jótékonysági Ügynökség – TWRA), amelyet szoros szálak fűztek Oszama bin Ladenhez. A Washington Post megírta azt is, hogy a TWRA-t az egyiptomi Sheik Omar Abdel Rahman is támogatta, akit a New York-i World Trade Center ikertornyai ellen 1993-ban elkövetett első terrortámadás szellemi atyjaként tartanak számon. Az IACSP azt is állítja, hogy Hassenein az Oszama bin Ladennel szorosan együttműködő Szudáni Nemzeti Iszlamista Front speciális kelet-európai küldötte volt egészen 1992-ig.

Az alapítvány ugyanakkor egy közokirat-hamisítási botrányba is belekeveredett, ezt követően lett a kuratórium elnöke 2003. márciusától Saleh Tayseer. Egy év múlva azonban az orvost terrorcselekmény előkészítésének gyanúja miatt elfogta a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Azzal vádolták, hogy 2003-ban megbízást adott két férfinak, hogy robbantsák fel a budapesti Zsidó Múzeumot. Tayseer két hónapig volt előzetesben, de bizonyítékok híján nem emeltek vádat ellene. Tayseer megvárta, amíg eltűnnek a viharfelhők a feje fölül, majd ismét nagy tervekbe kezdett Magyarországon.

Ekkor indította el az újbudai projektet. Miután ez meghiúsult, Józsefvárosban 2017-ben már egy magánszemély vásárolt ingatlant, amelyet továbbadott a Jótékonysági Béke Alapítványnak. Mivel nem önkormányzati tulajdonról volt szó, a helyi vezetésnek nem volt beleszólása egy kisebb kulturális célú létesítmény létrehozásában.
(Ripost.hu)

Ha tetszett a cikk, segítsd a munkánkat és oszd meg Te is!

BRÉKING! – Lázár János videójára azt reagálták a libsik: „Minden rendben Bécsben”, majd másnap megkéseltek 4 embert. Afgán férfi késelt!

És újabb migráns támadás Ausztriában! – Osztrák rendőrt sebesített meg egy kórházból kiszökő migráns