in

Bréking: a kórházak teljes adósságát kifizeti a kormány

A kórházak teljes adósságállományát átvállalja a kormány

A kórházak teljes adósságállományát átvállalja a kormány. Az EMMI tárcavezetője jelentette be, hogy pontosan akkora keret áll a konszolidációra, mint amennyire szükség van – ez 34 milliárd forintra tehető.

 

Kásler Miklós azt is bejelentette, hogy a kabinet megemelte az egészségbiztosítási kasszát, illetve az ápolónők béréről is döntött a kormány; négy lépésben, 2022-ig összesen 72 százalékos emelésre számíthatnak.

Elfogadta a kormány az alapellátás, a sürgősségi ellátás átalakításának koncepcióját és elfogadta az öt legsúlyosabb népegészségügyi jelentőségű betegség programját, amelynek a gyakorlati megvalósítása a következő időszaknak feladata”

– mondta a miniszter.

Átadták a Szent Margit Kórház felújított mozgásszervi rehabilitációs osztályát

Átadták a budapesti Szent Margit Kórház felújított mozgásszervi rehabilitációs osztályát csütörtökön; a több mint negyvenmillió forintos fejlesztés keretében elvégezték az osztály teljeskörű akadálymentesítését is.

Varga Mihály pénzügyminiszter, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a Szent Margit Kórház megoldásainak jelentős részét akár példaként is lehet állítani más kórházak számára, hiszen az intézmény azon kevés kórház közé tartozik, amelyek nemcsak nagyobb tartozás nélkül működnek, hanem még fejlesztésekre is félretesznek.

Tarlós István főpolgármester elmondta: az osztály 2012-ben kezdte meg működését, és most mintegy ezer négyzetméteren újult meg. Badacsonyi Szabolcs, a kórház főigazgatója azt közölte, a fejlesztés az intézmény saját költségvetéséből valósult meg.

(888.hu)

Hivatalos: Szlovákia hivatalosan is nemet mondott a migrációra

Nagy az „öröm” – Alföldi akadémiai tag lesz