A baloldal miniszterelnök-jelöltje a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében is a gyurcsányi politikát követné.
Márki-Zay Péter leépítené az egészségügyi ellátórendszert. A baloldal miniszterelnök-jelöltje tavaly ősszel beszélt arról, hogy a járóbeteg-ellátásban támogatja az egészségügyi intézmények centralizálását, vagyis azt, hogy több intézményből csak egy maradjon meg, a többit pedig megszüntessék – emlékeztet szerdai cikkében az Origo.
– idézett a lap Márki-Zay tavaly ősszel elmondott beszédéből. A portál szerint a baloldal miniszterelnök-jelöltje ezt annak kapcsán mondta, hogy támogatja az egészségügyi intézmények centralizálását.
Márki-Zay: Nincs ingyenes egészségügy, ez egy illúzió
2006-ban már Gyurcsány Ferenc is megmondta, hogy „nyitott egészségipart kell építeni, gazdag kliensekkel”.
Gyurcsány-féle ötlet
A hódmezővásárhelyi polgármester ebben a kérdésben is a 2010 előtti balliberális kormányzatok politikájához kísértetiesen hasonló nézeteket vall. Az Origo emlékeztet:
köztük az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet. Gyurcsányék emellett több kórházban számolták fel az aktív ellátást, és úgynevezett elfekvőket alakítottak ki. Az aktív kórházi ágyak számát a baloldali vezetés összesen 16 ezerrel csökkentette. A 2010 előtti baloldali kormányok alatt összesen több mint 650 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből. A közvetlen betegellátásból megközelítőleg 250 milliárd forintot, az Egészségbiztosítási Alapból pedig majdnem 400 milliárd forintot vettek el.
Az egészségügy fizetőssé tétele is visszatérő elképzelés a baloldalon
A portál felidézte azt is: Márki-Zay egy 2018 márciusi kampányfórumon arról beszélt, hogy a szerinte rossz mai állapotokon „csak egy drasztikus magánosítás segíthet”.
Ez azzal járna, hogy profitorientáltan működnének az egészségügyi intézmények, szemben a jelenleg működő állami fenntartással és ezzel együtt felelősséggel.
Márki-Zay érve a fizetős egészségügy mellett: akár fűszoknyás lányok szolgálhatnak fel mohitót
Ha valakinek fedezi biztosítása, akár fűszoknyás lányokkal is koktélozhat, miközben egy-egy vizsgálatra vár – próbálta érzékeltetni a privatizált egészségügy előnyeit a baloldal miniszterelnök-jelöltje.
Az MSZP–SZDSZ-kormány Medgyessy Péter, majd Gyurcsány Ferenc vezetésével ugyancsak tervbe vette a privatizációt. Előbbi miniszterelnöksége idején, 2003 júniusában olyan törvényt nyújtottak be az Országgyűlésnek, amely meghatározott feltételek mellett lehetővé tette volna a magántőke kisebbségi tulajdonosként való bevonását az egészségügy üzemeltetésébe.
Márki-Zay a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében is a gyurcsányi politikát követné
Emlékezetes, a Gyurcsány-kormány keresztülvitte például a laborszolgáltatás, az étkezés, a betegszállítást, a vagyonkezelés és az üzemeltetés kiszervezését is. Utóbbi kapcsán több önkormányzat is nehéz helyzetbe került 2010 előtt, amikor privatizációs szerződést kötöttek magáncégekkel – mint például a Hospinvesttel – a helyi kórház üzemeltetésére, majd a vállalatok csődbe mentek és hatalmas adósságot hagytak a helyhatóságokra, s utólag kifizettették a településekkel az intézmények fejlesztési költségeit is – idézi fel az Origo.
– teszik hozzá.
Mint írja: egy 2019-es Facebook-videójában az Alkotmánybíróságot bírálta a baloldal miniszterelnök-jelöltje, amiért az átengedte a Fidesz által kezdeményezett, szociális népszavazás kérdéseit. Emlékezetes: az érvényes referendumon a voksukat leadó magyarok több mint négyötöde döntött úgy, hogy nem kérnek a Gyurcsányék által bevezetett újabb sarcokból.
(mandiner.hu)
Add tovább!