in ,

Bokros Lajos (van neki egy 0%-os pártja) lábon hordja ki az agyhalált – Lajos elszabadult az ATV stúdiójában

A miniszterelnök keddi, a reformáció ötszázadik évfordulójára elmondott beszédével kapcsolatban pedig azt mondta Bokros, hogy Orbán Viktorból előjött az Antikrisztus és a fasiszta.

frizbi forgatás bokros lajos

Keresztényellenes, embertelen, hazug, tolvaj, korrupt, erkölcstelen, mocskos – ezekkel a jelzőkkel illette Bokros Lajos Orbán Viktor kormányát az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.A miniszterelnök keddi, a reformáció ötszázadik évfordulójára elmondott beszédével kapcsolatban pedig azt mondta Bokros, hogy Orbán Viktorból előjött az Antikrisztus és a fasiszta.

Bokros kijelentésének tartalmi részével nincs értelme foglalkozni, inkább Soros György egyetemének oktatójának a mentális állapotával érdemes kicsit behatóbban megismerkedni. A nulla százalékos pártelnököt vélhetően sehová sem hívnák meg, ha nem tudna ilyen mondatokat kierőltetni magából, így csak ez a stílus és színvonal maradt meg neki. Sokat elmond a CEU-ról, hogy ilyen nívótlan-gyűlölködő alakot tűrnek meg a soraik között, akit egyébként minden civilizált országból elzavartak, ha betette oda a lábát.

Komolyan kell már aggódni Bokros Lajos mentális állapota miatt
Komolyan kell már aggódni Bokros Lajos mentális állapota miatt

Bokros Lajos a legjobb prototípusa a hazai balliberálisoknak. Brüsszelre és a migránsokra még soha egy kritikai hangvételt sem fogalmazott meg, ezzel szemben bármilyen jobboldali magyar politikusról elmondja, hogy az biztosan Hitler reinkarnációja. Érvei nincsenek, csak indulatai, ezért már a baloldal soraiban sem szívesen látnák 2018-ban. Ők is tudják, hogy Bokros szerepeltetése a Nagykörúton kívül még azokat a szavazókat is elrettenti az ellenzéktől, akik nem elégedettek a mostani kormánnyal, de ha meglátják a volt pénzügyért, akkor a hideg futkos a hátukon.

Nagyon szomorú, hogy Bokros Lajos mostanra idáig jutott, mivel buta embernek azért nem lehetett őt soha nevezni. Roppant hiúsága elhitette saját magával, hogy csak ő lehet ennek az országnak a miniszterelnöke. Még Horn Gyulával is összevesztek ezen, és a pufajkás is utilapot adott neki. Bokros azóta is kormányfő szeretne lenne, bár erre az MDF-en kívül egyetlen párt sem volt vevő. Dávid Ibolya is biztosan bánja már, hogy szóba állt a csomagos emberrel.

Mostanra Bokrosnak csupán egy nullaszázalékos párt, Soros György feltétlen imádata és a gyűlölködés maradt. És ez így is van jól.

 

(honatya.blogstar.hu)

Indul az elektronikus egészségügy rendszere – Odaát a média túloldalán a szokásos méla kuss

HOPPÁ! – Az amerikaiak támogatásukról biztosították az illegális migráció elleni magyar intézkedéseket