in ,

Bohár Dani megállapítása a kifulladó tüntetésekről: már a tünciből sem kérnek

Hadházy „elfoglalom a köztévét” Ákos zavarodottan nyomkodta a telefonját.

„Rettentően kellemetlenre sikeredett ez a független-objektív sajtó által beharangozott és felfújt tüntetés. Eddig azért néhányan mindig kimentek, de ez most nagyon gyenge volt.

Hadházy »elfoglalom a köztévét« Ákos zavarodottan nyomkodta a telefonját, miközben kereste a tüntetők tömegét. Jámbor András meg forradalmat vizionált, a gond csak annyi volt, hogy nem voltak ebben partnerei.

A baloldal legújabb tüntetése óriási égés volt. Korábban azért akadtak olyan megmozdulások, amikben lehetett érezni némi (inkább kicsi) erőt, de mostanra ez teljesen elveszett.

Nem is csodálkozom ezen. Gondoljunk csak bele, ezeket a tünciket olyan baloldali pártok szervezik, akiket Amerikából fizetnek azért, hogy balhézzanak. Érthető, hogy Magyarországon szűk az a réteg, aki ilyen emberek mellé tud állni.

Aztán olyanok élősködnek a tünciken, mint például ez a NoÁr nevű Molnár Áron, aki bankterminállal támadja le a résztvevőket, hogy fizessenek neki, ha már ott lehetnek. Vagy 17 ezerért árulja nekik a pulcsiját, ami egyébként pár ezer forintba kerülne, normál esetben.”

 

 

– írja Bohár Dani.

 

 



 

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

 

 

 

Rohadt nagy a baj – Kocsis Máté: a magyar baloldal talán még nagyobb összegű külföldi pénzből kampányolt, mint amit eddig bevallottak

Szeretettel Wittinghoffnak: a válság idején szórják a közpénzt Budaörsön (is) saját maguk jutalmazására