Kornis Mihály író is aktivizálta magát a ,,karosszéria” fényezésben. Igaz, hogy stilisztikailag kissé, mintha túlabrakolta volna magát és olyan hiperbolát kanyarintott hazánk bulvár Pötijéről, hogy az elmúlt évszázadok magyar szerelmi lírája elhalványul Kornis M.P.-s írói ömlengéséhez képest.
Csokorba szedtem író úr hiánypótló állításait Pötiről:
,,Ilyen tehetséges politikust nem látott az ország 200 éve.”
,,Nem láttam jobb beszédtechnikájú színészt a magyar színpadokon, mióta egyáltalán meg tudom különböztetni a magyar színészt az utcai járókelőtől. És ez az ember nem csak, hogy jól beszél, igazat mond és az életét kockáztatja az igazságért…”
,,Magyar Péter egymagában megáll”
– már amennyiben nem támolyog nyakánál fogva és kipenderítve -, teszem hozzá aprócska szerzői észrevételemet.
Így folytatja:
,,Tiszteletre, sőt, ünneplésre méltó..”
,,Magyar Péter egy olyan csoda, amit őszintén szólva nem néztem ki ebből a világból itt.”
,,…fényes csillag marad az elszürkült és Magyar Péter megjelenéséig eltehetetlenült ország-világ felett. És megfogja határozni Magyarország sorsát pusztán a léte – ami ne tévedjenek – élet lesz akkor is, ha ő már nem él. Örök élet, örök példa….”
Na ez az a pillanat, amikor tisztelt olvasóimban hirtelen szívmegállást eredményezhet a Kornis Mihály által őszinteségnek csúfolt önnön szervilissége.
Először is, Kornis a fiókjából véletlenül egy temetési nekrológot húzott elő, hiszen könnyeivel küszködve temetni jött Pötit és elmarasztalás helyett dicsérni őt, némileg összekeverve Marcus Antonius shakespeare-i szándékával, ami szerint:
,,Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni.”
Ha Kornis, akinek hallania kellett M.P.-t énekelni és verset mondani, mégis, mióta él nem látott jobb hangú és beszédtechnikájú színészt, nos itt azért felsírnak a mentők sűrgősségi sziránái.
Saját szakmám nevében is és Pötit hallgatva is visszautasítom Kornis minden állítását. Vajon egy Básti Lajos, egy Őze Lajos, egy Kálmán György, egy Sinkovits Imre felkapnák-e a fejüket egy ennyire dilettáns megnyilatkozástól, tetézve azzal, hogy Kornis ráadásul színházrendezői diplomával is rendelkezik.
Ha Kornisnak csupán saját ön-leértékelése volt a célja, akkor tökéletesre sikerült.
Magyarról lehet ez a véleménye, de még szerencse, hogy állításai köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, szerintem.
A szellemi hergelők zsákjai mindig megtalálják foltjukat. Sajna nincs az a mosószer, ami Kornis írásának szellemi környezetszennyezését eltüntethetné.
Végezetül kíváncsivá tesz, hogy a színésztársadalom, főként annak balliberális része visszaadja-e a diplomáját Kornis minősítése miatt?
Költői a kérdés, hiszen az Orbán gyűlölet erősebb bennük annál, mintsem, hogy az amúgy SZÍNHÁZRENDEZŐI diplomával is rendelekező író urat küldjék melegebb éghajlatra.
Bognár Zsolt /Parabolha/
A mindenszo.hu fennmaradásához kérjük a segítségedet! Ha teheted, támogasd munkánkat, köszönjük!
Támogasson minket!
Kártyás fizetéshez kattintson az összegre, amennyivel támogatni szeretne minket.
Egyedi összeggel szeretne támogatást küldeni? Kérem, írja be az összeget, majd nyomja meg a "Támogatom" gombot!
Átutalással szeretne támogatást küldeni?