Ez olyan, hogy a kretén, a Forma 1-be a politikát bevivő Hamilton miatt nem nézzük évet óta a Forma 1-et.
Nem érdekel egy kretén idióta térdeplése, mutogatása, rasszista, fehérellenes kampánya.
Ugyanúgy nem járunk elvből Ikea-ba, gusztustalan hely, gusztustalan dolgokat képviselnek, ráadásul svédek.
Na és pont ezért nem nézzük meg sajnos a Hadik filmet!
A bal oldalon látható majom miatt minket ez a film NEM érdekel!
Pedig nagyon érdekelt volna, megnéztük volna, hatalmas költségvetéssel készült a film, milliárdok mentek rá és minden bizonnyal a film jó is, csakhogy mi egy ilyen balliberális politikai majmot, mint noÁrt nem fogunk nézni.
Na, ennyi értelme volt berakni ezt a kretént ebbe a filmbe.
Erről ennyit.
Függöny.
mindenszo.hu
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
Figyelem!
Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!
Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.
Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:
TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!