in ,

Biden ezt érte el: Moszkva és Peking új világrendet jelent be

A Kreml külpolitikai főtanácsadója bejelentette, hogy a kínaiak az oroszok mellé állnak

„Kína Oroszország mellé áll a Nyugattal szemben támasztott orosz biztonsági követelések kérdésében” – jelentette ki a Kreml külpolitikai főtanácsadója, Jurij Usakov. Ezt egy közös orosz–kínai nyilatkozatban fogják a világ elé tárni, méghozzá a pekingi olimpia nyitónapján, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök a kínai fővárosba érkezik. A meglepetésként senkit nem érő, de a Nyugat számára mindenképpen nyugtalanító állásfoglalás tovább gyengítheti a NATO és az Európai Unió egységét – számol be az Index a Deutsche Wellére, a HVG-re, Moscow Times-ra és a RIA Novosztyira hivatkozva.

 

Putyin és Hszi Csin-ping kínai elnök egy állásponton vannak a globális biztonság kérdésében, az olimpiai nyitóünnepség előtti megbeszéléseikre pedig már készül a közös nyilatkozat „a nemzetközi kapcsolatok új korszakáról” – mondta Usakov, hangsúlyozva, hogy „Kína támogatja Oroszországnak (a NATO felé benyújtott) biztonsági garanciaigényeit”.

Oroszország egyébként decemberben két szerződéstervezetet adott át az Egyesült Államoknak, amelyek megkötése – megítélése szerint – jogi garanciát jelentene számára arra nézve, hogy

  • a NATO nem fogad be több volt szovjet tagköztársaságot;
  • nem telepít csapásmérő eszközöket az Oroszországgal szomszédos területekre, nem hoz létre bázisokat ott; valamint
  • az 1997-es szintre csökkenti katonai infrastruktúráját – amikor Moszkva és a szövetség együttműködési alapokmányát aláírták. Ez Magyarországot is érintené, és az Orbán–Putyin-sajtótájékoztatón is szóba került az orosz elnök részéről.

Bár korábban a Kreml az állította, hogy nem kapott még választ a NATO-tól és az Egyesült Államoktól, a spanyol El País birtokába kerültek a Moszkvának megküldött válaszok a követelésekre.

Nyilvánvalóan az észak-atlanti szövetség és Washington elfogadhatatlannak találta a Kreml követelését. Ugyanakkor nyitottak új megállapodásokra és további tárgyalásokra, utóbbinak feltételül szabják az orosz fegyveresek erők visszavonását az ukrán határ közeléből. Ezt viszont azzal hálálnák meg, hogy nem helyeznek el rakétarendszereket és katonai alakulatokat Ukrajna területén.

Közben pedig megkezdődött a február 10. és 20. közöttre tervezett belorusz–orosz hadgyakorlat a belorusz–ukrán határon, Erről az orosz védelmi tárca vélhetően figyelmeztetésként már közölt is egy látványos videót, amiben orosz és belorusz tankok és helikopterek száguldoznak egy havas mezőn.

 

Az amerkaiak szerint  az orosz hadsereg további 30 ezer tagját vezénylik a hadgyakorlatra. Ezt Szergej Sojgu is megerősítette, bár nem említett számokat, csak azt tudni, hogy a keleti katonai körzetből vezényelték át a fegyvereseket. A Washington Post arról ír, hogy

az orosz erők Kijevig mennének el. A lapértesülés szerint ezt három lépésben tennék meg:

  • déli irányból, elvágva Ukrajnát a tengertől;
  • keleti irányból, a kelet-ukrajnai szakadár területeken át;
  • északról pedig Kijev ellen vonulnának, hogy térdre kényszerítsék az ukrán vezetést.

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

      Kezdődik – Biden és Macron összehangolja az Oroszországgal szembeni válaszlépéseket

      Nem mi mondtuk – Horvát lap: számos élelmiszer jelentősen olcsóbb Magyarországon, mint Horvátországban