Támogatás
szerda, március 19, 2025
Támogatás
Támogatás

Bezzegnémetország: minden hatodik német rendszeresen kihagy egy-egy étkezést

0 megjegyzések 10 megtekintés

Pár nappal ezelőtt a német Bild-ben megjelent szociológiai felmérésben azt kérdezték a németektől, milyen hatással van mindennapi életükre a háború nyomán tapasztalható gazdasági recesszió. A CDU-hoz kötődő Új Szociális Válaszok Intézete által készített kutatásból kiderül:

szinte minden hatodik német rendszeresen kihagy egy-egy étkezést, hogy a hónap végéig kihúzza valahogy.
A ma7.sk cikkében azt írja: az Európai Unió legerősebb gazdaságában, a 80 milliós Németországban minden hatodik német (16%) inkább nem eszik, hogy valahogy a felszínen tudja tartani magát és családját. A válaszadók 13%-a mondta azt, valószínűnek tartja, hogy hamarosan ő is kénytelen lesz spórolni az étkezéseken.

Az alacsony jövedelmű háztartásokban természetesen még rosszabb a helyzet. A havi ezer euró alatti bevétellel rendelkezők 32%-a nyilatkozta, hogy rendszeresen kénytelen étkezéseket kihagyni. Az összes válaszadó 42%-a kevesebb halat és húst vásárol mostanában, főleg tésztaféléket eszik, máskülönben nem tudná fenntartani életszínvonalát. Körülbelül ugyanennyien mondták azt (41%), hogy kénytelenek diszkontáruházakban vagy leárazások idején vásárolni.

 

 

(mandiner.hu)

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.