in , ,

Békepárti határozatot nyújtott be az Országgyűlésnek a Fidesz és a KDNP – Az ellenzéknek persze nem tetszik!

A Fidesz és a KDNP a háború kitörése óta elkötelezett a béke iránt, ezért egy olyan határozatot nyújtott be az Országgyűlés elé, ami leszögezi, hogy Magyarországot senki sem sodorhatja bele a háborúba

A Fidesz és a KDNP a háború kitörése óta elkötelezett a béke iránt, ezért egy olyan határozatot nyújtott be az Országgyűlés elé, ami leszögezi, hogy Magyarországot senki sem sodorhatja bele a háborúba – jelentette be online sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert családokért felelős államtitkár.

A fideszes politikus hangsúlyozta: a békepárti határozatban megszilárdítják elköteleződésüket a béke mellett, elítélik Oroszország katonai agresszióját, és elismerik Ukrajna jogát az önvédelemhez. Hozzátette: ugyanakkor ellenzik azokat a brüsszeli szankciókat, amelyek az energiaszektort sújtják. Egyben megerősítik, hogy a fegyverszállítások helyett azonnali béketárgyalásokra van szükség. Zsigó Róbert kiemelte: a békepárti határozat célja az is, hogy felhívják a figyelmet a kárpátaljai magyarság kiszolgáltatottságára, egyben kérik, hogy a kormány továbbra is nyújtson humanitárius segítséget Ukrajna számára. A politikus hangsúlyozta: Magyarország továbbra is ellenáll minden olyan külső vagy belső nyomásnak, amely a háború felé tolná.

 

Hozzátette: a dollárbaloldal nyilatkozataiból egyértelműen kiderül, hogy nem támogatják a békepárti nyilatkozatot. Mint mondta, Gyurcsány Ferenc pártja sajtótájékoztatón jelezte: nem írják alá, nem támogatják a békepárti határozatot. Zsigó Róbert kiemelte, hogy ezen nem lepődnek meg, hiszen a dollárbaloldal a háború kitörése óta a háború pártján áll, és a mai napig fegyvereket és előerőt küldenének a frontra. Hozzátette: ezt támasztják alá nyilatkozataik, és az is, hogy minden ezzel kapcsolatos brüsszeli állásfoglalást megszavaznak az Európai Parlamentben.

A fideszes politikus hangsúlyozta: teszi ezt úgy a dollárbaloldal, hogy a 2022-es országgyűlési választáson az emberek világosan döntöttek, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból.

A Fidesz és a KDNP továbbra sem fogja hagyni, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba

– közölte.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Küzdj velünk a liberális cenzúra ellen!

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Hoppá! Nem stadion: újabb 600 milliárd beruházásokra: elstartolt a Baross Gábor Tőkeprogram – A dollármédia természetesen hallgat

Hoppá! A Vatikán is felszólalt a fegyverszállítás ellen