in , ,

Becsicskult a Jobbik – Zuglóban is bedobta a törölközőt a Jobbik

Feloszlatta magát a Jobbik zuglói szervezete is

Feloszlatta magát a Jobbik zuglói szervezete is, amellyel a párt már száztizenkettő önkormányzati mandátumot veszített el. Czeglédi János kerületi képviselő szerint az volt az utolsó csepp, hogy a Jobbik nem mondott nemet a Sargentini-jelentésre – írta szombaton a Magyar Idők. Az elnök felrótta a pártnak a balra tolódást, Dúró Dóra kizárását, de szerinte a Jobbik vezetése a kilépők számáról is folyamatosan hazudik. Czeglédi függetlenként folytatja, és kéri felvételét a Mi Hazánk Mozgalomba.

 

Miután a Jobbik sem mondott nemet a magyarellenes Sargentini-jelentésre, betelt a pohár, kilépünk az elvtelenné és jövőtlenné vált Jobbikból, amelynek tisztújítása óta is csak folytatódik a párt balra tolódása, a skandináv modell kongresszusi célul kitűzése pedig olyan liberális szabadságjogok szorgalmazását jelenti, amely számunkra vállalhatatlan – jelentette be a döntést tegnap a zuglói alapszervezet elnöke, akit a húszfős tagság többsége támogatott. 

Czeglédi János közleményé­ben azt írta, sok érthetetlen és nehezen vállalható változás zajlott a Jobbikban az utóbbi két évben, majd a tisztességtelen tisztújítás, a Toroczkai László és Dúró Dóra ellen azóta is folyó, hazug lejáratás korábban arra késztette, hogy részt vegyen a platformjuk alapításában, most pedig kilépésével tiltakozik. Türelmi időt adtam a Jobbik új vezetőségének, de a helyzet csak romlik napról napra. Gyöngyösi Márton a Jobbik legnépszerűbb női politikusának kizárásával olyan lavinát indított el, amellyel szétveri a pártot – hangsúlyozta a képviselő, aki jelezte, sokan még csak gyűjtik az erőt egy hasonló lépésre, amelyet most ő is megtesz, mert lelkiismereti kötelességének tartja. Czeglédi közölte: máig nem tudja megemészteni, hogy tavaly novemberben, Brüsszelben, a Jobbik béruniós konferenciáján az a Teplán István volt a moderátor, aki George Soros egyeteme, a CEU magyarországi alapítója.

Szintén nem gyógyult be az a seb, amelyet az országgyűlési Jobbik-frakció feloszlatásával zsaroló vezetőhelyettes, Farkas Gergely okozott, amikor a párt tisztújítási kampányában azzal riogatott körlevelében, hogy Toroczkai győzelme esetén szinte minden képviselő kilép a Jobbikból, azaz megszűnik a frakció, és a tagok is elhagyják a pártot – emlékeztetett Czeglédi János, aki szerint mára bebizonyosodott, hogy a Jobbik új vezetőpárosa alkalmatlan feladata ellátására, az anyagi és morális csődhelyzetbe sodort pártnak pedig nincs jövője. Sorozatosan olyan kijelentéseket tesznek, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, és a folyamatos kilépések százai cáfolnak meg.

Az, hogy ugyanannyian lépnének be a Jobbikba, mint ahányan elhagyják azt, olyan gátlástalan hazugság, amit mi, a még megmaradt jobbikos alapszervezeti vezetők pontosan láttunk – írta a zuglói politikus, aki azt is sérelmezte, hogy a Jobbik elköltötte az ÁSZ-bírságra gyűjtött pénzt, majd megszavazták a képviselők kétszázezres fizetésemelését. Az ilyen gátlástalan megnyilatkozásokhoz többé nem asszisztálhatunk, ezért társaimmal együtt erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy kilépjek – jelentette ki Czeglédi, aki közölte azt is: munkáját jogilag független képviselőként folytatja, s kéri felvételét a Mi Hazánk Mozgalomba. A zuglói képviselő bejelentésével száztizenkettőre emelkedett a Jobbik eddig elveszített önkormányzati mandátumainak száma, s ezzel együtt kilenc polgármester lépett ki a pártból. Legutóbb a korábban a Jobbik fővárosának tartott Tiszavasváriban oszlott fel az alapszervezet, néhány nappal a múlt vasárnapi időközi polgármester-választás előtt.

Forrás: Magyar Idők. Fotó: Polgárportál

 

(forrás:pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Agybaj – Dömsödi: „Orbánt el kell zavarni az országból!”

“Előttem tűz vagyon, hátam megett víz, környűben mind ellenség” – Kultúrharcos PS-interjú Szakács Árpáddal