„Ötven éve tart. Párizsban néhány tucat ember adja meg a hangnemet. Műsorokban beszélgetnek, cikkeket publikálnak, könyveket írnak, egyetemen oktatnak, vitákban szólalnak fel, petíciókat írnak alá, együtt ebédelnek. Nem úgy, mint Brel dalában: ezek, uraim, gondolkodnak. Másokért gondolkodnak. Minden ideológiát magukévá tesznek.
1945-ben azt hirdették, hogy a Szovjetunió maga a paradicsom, és Sztálin dicsőségét zengő verseket írogattak. 1960-ban azt gondolták, hogy a gyarmati rendszer felbomlása csodásan megoldja a tengerentúli népek gondjait. 1965-ben Fidel Castro, Ho Si Minh és Mao jogos harcát üdvözölték. 1968-ban azt hangoztatták, hogy a jólét a mindenféle kötöttség eltörléséből keletkezik. 1975-ben Pol Pot kambodzsai hatalomátvételétől voltak elragadtatva. 1981-ben azt hitték, hogy a sötétségből a fénybe léptek. 1985-ben támogatták, hogy Franciaország megnyissa határait a világ összes menekültje előtt. 1992-ben meg voltak győződve arról, hogy a nemzetállamnak vége, és hogy a maastrichti szerződés Európája új korszakot nyit meg az emberiség történelmében. 1999-ben kijelentették, hogy a család és az erkölcs elavult fogalom.
Ugyanebben az időben a másként gondolkodók tudták, hogy Sztálin, Mao vagy Pol Pot bűnös rendszert irányít. Ezek a gondolkodók azt hangsúlyozták, hogy a forradalmi szakítás mítosza soha nem vezetett máshoz, csak katasztrófához. Arra is figyelmeztettek, hogy a nemzeteket, a hagyományokat, a kultúrákat és a vallásokat nem lehet egy tollvonással eltörölni. De az ötven év folyamán a párizsi értelmiségi körök egy gépezetet indítottak be a szembeszegülők ellen. Ez a gépezet az értelmiség terrorizmusa.”
(Jean Sévillia: Az értelmiség terrorizmusa)
Jelentem, változás nincs. Illetve csak annyi, hogy az értelmiség szerepét átvette a média és a médiaértelmiség. Ma nem Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir beszél ostobaságokat magas színvonalon, helyettük például a CNN műsorvezetői hazudoznak gátlástalanul vagy sírják el magukat élő adásban nagy függetlenségükben, amikor megtudják, hogy Joe Biden nyerte a választást.
Nemcsak az nem mindegy, milyen színvonalon vagánykodik az ember, de az sem, milyen színvonalon gazember. S jelentem, ezen a fronton is jelentős a romlás.
Emlékeznek még a tavalyi esztendő Amerikájára? Nos, a 2016-ban elnökké választott Donald Trump (ne feledjük: Hillary Clintonék akkor közölték, hogy nem tekintik legitimnek a választást és az elnököt stb.) elsősorban a gazdaságpolitikai teljesítménye okán a közelgő választás favoritjának számított, annak ellenére, hogy megválasztása pillanatától soha nem látott erősségű és aljasságú támadássorozatnak volt kitéve az értelmiséget lecserélő média és közösségi média részéről. Míg például a független CNN-ben parancsba adták, hogy a Bidennek kellemetlen tényeket – ukrajnai ámokfutását – nem kell, sőt tilos adásba engedni.
Aztán jött a vírus, és jöttek a zavargások. Esetünkben most az utóbbi érdemel figyelmet.
Emlékeznek még? Tavaly május 25-én Minneapolisban rendőri intézkedés közben meghalt a fekete George Floyd. Veszélyes és gyáva bűnöző volt, többek között egy terhes nőt rabolt ki úgy, hogy pisztolyt szorított a hasához. Ocsmány alak volt Floyd, sokkal jobb hely lett volna a világ, ha soha nem születik meg. Azon a végzetes napon is azért hívták ki rá a rendőröket, mert hamis pénzzel fizetett. Aztán ellenállt a rendőri intézkedésnek – hát persze, tele volt droggal, oroszlánra szívta magát –, ezért leteperték, rátérdeltek a nyakára – mint bármely más esetben is, legutóbb a német rendőrök térdeltek rá egy ellenzéki képviselő nyakára! –, aztán meghalt.
Az Amerikai Egyesült Államok viszont lángba borult. Nyilván véletlenül. Semmi köze nem volt ehhez a lángba boruláshoz sem a médiának sem a politikának. Persze.
Maradjunk ennél: Amerika lángba borult.
Emlékeznek még? Hosszú hónapokon keresztül néztük élőben, ahogy a vérszemet kapott, mocskos és elállatiasult csőcselék (PC-megnevezése: Black Lives Matter, Antifa stb.) házakat és rendőrőrsöket gyújtott fel, üzleteket rabolt ki, fosztogatott, lövöldözött, lincselt, ölt, gyilkolt szabadon és önfeledten, s tette mindezt a média és a politika „demokrata” és „haladó” részének helyeslése, bátorítása, megértése, dicsérete s legjobb esetekben is hallgatása mellett.
Tavaly májusban az egykori párizsi értelmiséget le- és felváltó média, valamint a „haladó” és „demokrata” politika úgy döntött, semmi sem drága, ha a cél Trump leváltása. És az Amerikai Egyesült Államok, a világ „legszilárdabb demokráciája” a polgárháború szélére sodródott.
Utcai zavargások, káosz, a rend teljes felbomlása, anarchia, önbíráskodás, lángoló autók, házak, városok – a megfélemlített rendőrök pedig térdre ereszkedtek a mocskos csőcselék előtt. Szerte a világon, úton-útfélen mindenféle hülye térdre esett, hogy így fejezze ki hatalmas és szívszorító szolidaritását a gyújtogató és gyilkoló csőcselékkel, valamint a terhes nőket kirabló feketével.
Bizony ám! Ezeknek Floyd lett a hősük. Ami persze magától értetődő és természetes. Mert végül is: ki más lenne?
Hollywood milliárdos sztárjai egymás hangjára, könnyére meg taknyára licitálva adták ki nyilatkozataikat Floyd meg a csőcselék mellett, aki pedig szembe merészelt menni a fősodorral, az megnézhette magát. S ebben sincs semmi újdonság:
„Ez a gépezet az értelmiség terrorizmusa.
Ez egy totalitárius rendszer, de egy mézes-mázos, képmutató és alattomos önkényuralomé. Az a célja, hogy elhallgattassa az ellenfelet, aki egy leölni való állattá válik. Leölni anélkül, hogy vér folyna: csak hagyni kell, hogy a szavak szétszóródjanak. A jó lelkiismeret és a kiváló tudás szavai. A gyilkos szavak.
A körülmények változnak, de az eljárás ugyanaz marad. Első lépése az, hogy egy nép képzeletébe elültesse a Rossz ősmintáját (archetípusát). A háború óta ezt a végzetes képet testesítették meg a fasizmus, a kapitalizmus, az imperializmus, a kolonializmus, az idegengyűlölet, a rasszizmus és az erkölcsi rend nevében harcolók. Ezek a címkék legalábbis eltorzítják a valóságot, legrosszabb esetben hazudnak. Szakértő kezek ragasztják őket, és olyan határozatlan értelemmel rendelkeznek, hogy mindenre rá lehet húzni, amit az ideológusok nyilvánosan meg akarnak hurcolni.” (i. m.)
Így miközben a szélsőbaloldali és anarchista (vagyis fasiszta és náci) csőcselék (minden csőcselék eo ipso az!) tombolt és gyilkolt az utcákon, az értelmiséget le- és felváltó média, valamint a „haladó” és „demokrata” politika minden fehér, heteroszexuális, hazafi, törvény- és hagyománytisztelő embert kinevezett nácinak és fasisztának, rasszistának és idegengyűlölőnek.
És porba hullottak a szobrok, és Seattle belvárosában géppisztolyos fekete bűnözők kikiáltották az Egyesült Államokból kiszakadt önálló államukat (!), és egyszer, egyetlenegyszer sem hangzott el a médiában vagy a demokraták szájából, hogy ilyesmi csak banánköztársaságokban fordulhat elő, s hogy ez támadás a demokrácia ellen.
De nem így történt most szerdán! Most szerdán a Trumpban bízó és a távozó elnököt támogatók vonultak utcára. Százezres tömeg tüntetett kétségbeesetten és szomorúan. Senki sem gyújtogatott, fosztogatott, lincselt és lőtt le rendőröket vagy éppen kisgyerekeket, mint tették ezt tavaly tavasztól rendszeresen a média kedvencei. Majd ez a tömeg a Capitolium elé vonult, és ott történt valami.
Valami, aminek ilyenkor szükségképpen meg kell történnie, amennyiben ez szolgálja a média és a „haladó”, „demokrata” politika érdekeit.
Egy provokátorokból álló kisebbség betört a törvényhozás épületébe. Teljesen nyilvánvaló, hogy az ilyesmi elítélendő. Miképpen az utcai randalírozás, a fosztogatás, a lincselés és a gyújtogatás is az. És láss csodát! A média és az őt támogató politika (igen, ebben a közegben már a politika „haladó” része támogatja őfelségét, a médiát, hiszen sokkal inkább attól függ, mintsem a választóktól) hirtelen, varázsütésre megtalálta az elítélő és felháborodó szavakat.
Régen nem láttunk ekkora, elemi erejű felháborodást, mint most! Most aztán előkerült a demokráciáért rettegés, az anarchia elítélése, a rend szeretete, sőt a rendőrök féltése is. El ne felejtsük: szerdán a Capitoliumnál agyonlőttek egy nőt a rendőrök. Ashli Babbitt volt a neve. Az Egyesült Államok légierejénél szolgált, veterán volt, hazafi. Nem mocskos bűnöző.
Belőle nem fog a média és a „haladó” politika hőst faragni. Őt el fogják felejteni, de előtte még majd kiderítik róla, hogy harminc évvel ezelőtt nem fizetett be négy dollár adót és gimnazista korában egyszer elszívott egy füves cigit. Őt majd még meghurcolják, mielőtt elfelejtik. Floydnak, a bűnözőnek pedig hamarosan emlékművet fognak emelni valamelyik ledöntött Kolumbusz-szobor helyén.
Most ebben a világban élünk. Mi nem felejthetünk és nem hátrálhatunk. Ha normális világot akarunk a gyerekeinknek és az unokáinknak legalább, akkor ezt a szemetet előbb-utóbb el kell takarítanunk. Bárhogyan és akárhogyan. Ez a munka nem megúszható.
(Bayer Zsolt, magyarnemzet.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!
