Pongrátz András viszont kiemelte: bátyja soha nem egyezne bele, hogy kommunistákkal vagy reformkommunistákkal álljon össze a Jobbik a 2018-as választási győzelem érdekében.
Arra kíváncsi lennék, elgondolkodtál-e egy percig is ezen, te gazember: „Az 56-os forradalom legendás alakja, a Corvin köziek utolsó főparancsnoka, Pongrátz Gergely öccse a PestiSrácok.hu szerkesztőségéhez juttatta el felháborodott hangú levelét. Pongrátz András úgy fogalmazott: szegény Gergely bátyám forog a sírjában a Vona viselkedése miatt.
Azt írta: teljesen kiábrándult a Jobbikból, pedig korábban minden erejével támogatta a pártot, ahogy bátyja is tette. Pongrátz András viszont kiemelte: bátyja soha nem egyezne bele, hogy kommunistákkal vagy reformkommunistákkal álljon össze a Jobbik a 2018-as választási győzelem érdekében. Levelében azt is kérte, hogy Vona Gábor elnöki irodája faláról vegyék le Pongrátz Gergely fotóját, s az addig ne kerüljön vissza, amíg Vonához hasonló alakok vezetik a Jobbikot” – idézték a híradóban Pongrátz András levelét.
Nem, nem gondolkodtál el. S „nem-elgondolkodásod” szoros összefüggésben van gazemberségeddel.
Persze, a gazemberségnek is lehet ethosza, vagy másképpen mondva, „nem mindegy, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember”. Már ha lehetne vagánykodásnak nevezni mindazt, amit te művelsz. Vagánykodásnak, no és persze bármi olyasminek, aminek köze van az emberihez. Esetedben nincsen szó ilyesmiről, de a bűnben is van színvonal, lásd Machiavelli, Fouche, esetleg III. Richárd – csak hát te soha nem döntöttél úgy, hogy gazember leszel, te eo ipso gazember voltál, annak születtél, csak nem nagy formátumúnak, hanem afféle kiflispistának.
Bármit bármikor eladnál kicsike sarzsiért, ami nem is lenne baj, tele van a világ ilyenekkel, még beteges nárcizmusod sem újdonság, ami tankönyvi tökéletességgel megvizsgálható a nyitott klotyós szelfikéden, de, mondom, ebben nincsen semmi érdekes. A baj az, hogy te betegebb vagy, sajnos, és nárcisztikus elmebajod megalomániával, cezaromániával súlyosbított. Te tényleg látod magad miniszterelnökként, miközben a helyed a porszívók világában volt utoljára pontos és képességeidnek megfelelő. De nem. Te elindultál, hogy bármi áron…
Te, Vona, te tényleg átvitted a lelkeket, fogadban tartva, a túlsó partra. Már persze azokat a lelkeket, akiknek hozzád hasonlóan teljesen mindegy volt. Átvitted, a „nemzeti radikalizmus” partjáról (na, vajon neked az mit jelentett, te labanc?) a „másik” partra. Ahol már vártak rád a hozzád hasonlóak. Persze tudjuk, mit jelentett neked a „nemzeti radikalizmus”. Primitív, lumpenproli zsidózást, dzsipózást, ahogy Apáti Pisti képviselőtársad böfög abban a rádióban a cigányokról, hogy „amikor beindul a párzási időszak…”.
Ti, ahányan vagytok, fel vagytok már írva a faluvégi bögrecsárdák rötyijének falára, exkrementummal. S mit jelent a másik part? Hát nagyjából ugyanazt. Ott térdelsz most, Vona, eltátott szájjal, a Pongrácz fivér emlegette társaság előtt, és felajánlod szolgálataidat. Beülsz a Heller Ági néni ölébe is, épp most vágtad fel a karácsonyi kettős kereszteket, hogy legyen mivel bedurrantani a Spinoza-ház kandallójába.
A kettős kereszt is álságos, ócska képmutatás volt, meg ez is az. Minden az. A hülye nyílt leveleid, a parlamenti idegrohamaid, a hülye szavazásaid, a kamerába nézve elkövetett okádásaid, a hisztériáid, az egész femin, elmebeteg lényed. Egy igazi vonás van még benned, Vona. Ahogy pislogsz kifelé egy szétcsúszott, moral insanity alkoholista zsebéből, és várod a csodát egykorvolt pártod romjai felett. Na, az még valódi. És az is marad.
(P. S.: Nyáron mondta az EMI-táborban – tudod, ahova már nem jársz, és jobban is teszed, bár igazság szerint elvinnélek magammal egy székelyföldi kocsmatúrára még a télen a szolnoki keresztfiacskáddal együtt –, szóval ott mondta egy öreg székely: „Ez a Vona úgy van az elveivel, mint a szellentéssel: tartja, ameddig bírja…”
Úgy. Szög. Fején. Találva.)
(Bayer Zsolt, magyaridok.hu)
