in

AZTA!!! – Óriási az esély arra, hogy Budapest rendezi a 2023-as atlétikai világbajnokságot!

Komoly sportszakmai siker, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Budapestet javasolta a 2023-as világbajnokság házigazdájának

Komoly sportszakmai siker, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Budapestet javasolta a 2023-as világbajnokság házigazdájának. A hivatalos döntés decemberben lesz, de ismerve a magyar sporthagyományokat és a korábbi sikeres rendezéseket, azért már készülhetünk a budapesti tornára.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsa Buenos Aires-i ülésén Budapestet javasolta házigazdának a 2023-as szabadtéri világbajnokságra. Az IAAF elnöke, Sebastian Coe a tanácsülést lezáró sajtótájékoztatón ismertette a 27 tagú vezető testület javaslatát, amely szerint a tárgyalások jelenlegi állása alapján a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) és Budapest a preferált helyszíne a 2023-as atlétikai világbajnokságnak.

 

„Az IAAF új pályázati rendszerében foglalt magas szintű elvárásainak kell megfelelnünk ahhoz, hogy decemberben hivatalosan is a Magyar Atlétikai Szövetséget hirdethessék ki győztesnek. Addig – és reményeink szerint az azt követő közel öt évben – is csak az a cél lebeghet a szemünk előtt, hogy a valaha volt legjobb világbajnokságot rendezhessük”– mondta Deutsch Péter, a MASZ Budapest 2023 pályázati bizottságának elnöke. A még mindig fedettpályás országos csúcsot tartó korábbi magasugró hozzátette: hatalmas megtiszteltetés, hogy az IAAF tanácsa méltónak és alkalmasnak tartja Magyarországot arra, hogy 2023-ban világbajnokságot rendezhessen,

25 évvel a nagy sikerű 1998-as Európa-bajnokságot követően egy újabb mérföldkőhöz érkezhet a sportág, amit az egész régió sajátjának érezhet majd”.

Fürjes Balázs, nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: „megtisztelő, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség pozitív visszajelzést ad a pályázatunkat illetően.

Jó úton haladunk, fontos mérföldkőhöz érkeztünk, ugyanakkor sok van még hátra a decemberi döntésig. Addig is keményen kell dolgoznunk, hogy a célban is Budapest legyen az első.”

Gyulai Márton, a pályázati bizottság ügyvezetője a tanácsülés előtt az MTI-nek elmondta, az IAAF szakít korábbi gyakorlatával, amikor több kandidáló közül jelölte ki a rendezőt. Ennek oka, hogy a hagyományos pályázat végén több csalódott város volt, másrészt a jelentkezők sok pénzt költöttek arra, hogy meggyőzzék az IAAF tanácstagjait, akik sokszor nem rendelkeztek a szükséges versenyrendezési tapasztalatokkal. „Az IAAF most partnereket keres, akiket célirányosan választ ki, s akikkel együtt dolgozik, irányítva, segítve a kandidálást” – nyilatkozott Gyulai Márton, aki az európai szövetség (EAA) vezetőségének is tagja. Az már korábban eldőlt, hogy a jövő évi katari és a 2021-es eugene-i (Egyesült Államok) világbajnokság után a 2023-as vb Európában lesz.

Forrás: MTI, fotó: MTI/EPA

(forrás:pestisracok.hu)

Az ellenzék idióta reakciói Orbán Viktor tusványosi beszédére

Egy medve ólálkodott az MSZP mikrobusza körül Tusnádfürdőn