in ,

Az uniós befizetések leállításával fenyegeti Olaszország a Brüsszelitákat

Róma beint Brüsszelnek

Európa lehetőséget szalasztott el, Olaszország pedig tudomásul veszi és levonja a tanulságokat – reagált Giuseppe Conte arra, hogy Brüsszel képtelen volt dönteni a Diciotti hajón tartózkodó 177 migráns további sorsáról. Az olasz miniszterelnök közösségi oldalán azt írta, Európa jelét sem adta a szolidaritásnak és a felelősségnek, amelyeket folyamatosan az EU alapértékeként hirdet.

Az olasz kormányfő ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy tegnap délután tíz uniós tagállam képviselője rendkívüli informális találkozót tartott Brüsszelben, Róma pedig abban reménykedett, hogy a Diciotti hajó fedélzetén vesztegelő migránsok sorsáról is döntésre jutnak. Ez azonban nem így történt, a többi résztvevő számára ugyanis nem ez volt a legfontosabb kérdés: ehelyett inkább a Földközi-tengeri mentőhajók helyzetének rendszerszintű megoldásával akartak foglalkozni – mondta el egy a neve elhallgatását kérő uniós tisztviselő.

Catania, 2018. augusztus 22.
Illegális bevándorlók imádkoznak az olasz parti őrség Diciotti hajójának fedélzetén Catania kikötőjében 2018. augusztus 22-én. Az Európába igyekvő és Málta környékén a Földközi-tengerből kiemelt 177 migráns partra szállását nem engedélyezi Matteo Salvini olasz belügyminiszter, hacsak nem kap garanciát az Európai Uniótól, hogy az utasokat szétosztják a tagállamokban. (MTI/EPA/Orietta Scardino)
Fotó: MTI/EPA/Orietta Scardino

Az olasz belügyminisztérium szintén reagált: a közleményben azt írták, hogy a brüsszeli találkozó eredménytelenül zárult, ami „újabb bizonyítéka annak, hogy Európa nem létezik”. Mivel Olaszország az utóbbi években 700 ezer menekültet fogadott be, a belügyminisztérium állásfoglalása nem változik, a Diciottiról nem száll le senki – hangsúlyozták.

Az informális találkozó előtt egyébként Matteo Salvini belügyminiszter ismét az uniós befizetések leállításával fenyegetett, amennyiben az Európai Unió nem talál megoldást a Diciotti hajó fedélzetén tartózkodó 177 migráns elosztására. A keményvonalas bevándorlásellenes álláspontot képviselő római kormány második embere, Lui­gi Di Maio olasz kormányfőhelyettes, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) politikusa a Cataniában veszteglő migránscsoportra utalva tegnap közölte: óriási problémák vannak az Európai Unió­ban, ha nem sikerül megoldást találni 177 ember befogadására. Mint mondta, nem arról van szó, hogy Olaszország indokot keres a „veszekedésre” az Európai Unióval.

Reméli, hogy az EU döntést hoz – mondta még a brüsszeli informális találkozó előtt. Az európai uniós befizetések leállításával fenyegetőző politikus évi húszmilliárd euróról beszélt, más források szerint azonban a migrációs válságnak leginkább kitett ország 2010 –2016-ban összesen 37 milliárdot fizetett az EU-ba. Az Európai Bizottság élesen bírálta a római kormányt, amiért pénz visszatartásával fenyegeti a testületet. Alexander Winterstein szóvivő szerint nem visznek közelebb a megoldáshoz a nem konstruktív kijelentések.

A Diciotti hajót csak a fiatalkorúak hagyhatták el, százötvenen a fedélzeten ragadtak
Fotó: Reuters

Danilo Toninelli infrastrukturális és közlekedési miniszter, az M5S politikusa hétfőn engedélyezte, hogy a Diciotti Catania kikötőjében megálljon, Matteo Salvini viszont nemet mondott arra, hogy a migránsok olasz területre lépjenek. Ugyanakkor a belügyminiszter még szerda este engedélyt adott arra, hogy 27, felnőtt kísérő nélküli kis- és fiatalkorú leszállhasson a hajóról, így 150-en maradtak a Diciottin.

A pénteki jelentések szerint azonban a fedélzeten ragadt bevándorlók egyre türelmetlenebbek, többen éhségsztrájkba kezdtek, miután már csaknem tíz napja vesztegelnek a tengeren.

ORBÁN VIKTORRAL TÁRGYAL MATTEO SALVINI

Az Európába tartó illegális bevándorlókat vissza kell tudni szállítani, Orbán Viktorral a megoldást tanulmányozzuk – jelentette ki tegnap Matteo Salvini olasz belügyminiszter a Corriere della Sera napilapban. A kormánypárti Liga vezetője az interjúban elmondta: a következő napokban személyesen készül találkozni a magyar miniszterelnökkel Milánóban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még csütörtök este a távirati irodának nyilatkozva kifejtette, hogy számos ponton egyezik az olasz és a magyar kormány migrációs politikája. A tárcavezető hangsúlyozta, Budapest mindenkivel együttműködik, aki az illegális bevándorlás megállítását, valamint a határvédelem elsőbbségét tűzi zászlajára. Hozzátette: a magyar kormánynak továbbra is az az álláspontja, hogy a migránsokat nem szétosztani kell, hanem meggátolni, hogy Európába érkezzenek.

(forrás:magyaridok.hu)

Tovább folytatódik az almaháború – Eddig százezer tonna gyümölcs rohadt a gazdákra

Két erdélyi fiatalt tart fogva jogtalanul Románia – Ilyenkor hol van a TASZ? Hol van a Helsinki Bizottság? Hol van az Amnesty International???