Támogatás
hétfő, október 7, 2024
Támogatás
Támogatás

Az új cseh miniszterelnök is konkrétan beintett Brüsszelnek – Orbán barátja a cseh kormány élén

a
0 komment 1 megtekintés

Az új cseh kormányfő tárgyalni kíván az Európai Bizottsággal, hogy az vonja vissza a menekültkvóták miatt az Európai Bírósághoz benyújtott beadványát. Andrej Babis szerint ma már világos, hogy a kvóták értelmetlenek és csak a szélsőséges pártok malmára hajtják a vizet.

Az Európai Bizottság csütörtökön jelentette be, hogy új szakaszba lépteti, az Európai Bíróság elé utalja a Csehország, Lengyelország és Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárást, mert ez a három ország nem hajlandó teljesíteni a menekültek elosztásáról hozott uniós határozatot.

„A döntés és főleg annak időzítése nagyon szerencsétlen, tekintettel a csehországi belpolitikai fejleményekre” – nyilatkozott Andrej Babis a CTK hírügynökség kérésére.
Andrej Babis arra célzott, hogy csak szerdán nevezték ki kormányfőnek, és felhatalmazást a brüsszeli tárgyalásokra hivatalosan csak december 13-án kap, amikor Milos Zeman államfő kinevezi az új cseh kormányt. Az EU-tagországok miniszterelnöki találkozóját december 14-én és 15-én tartják Brüsszelben.

„Nem ismerem az ügy részleteit, mert ezek az eddig Bohuslav Sobotka kormányfő és Milan Chovanec belügyminiszter jogkörébe tartoztak” – magyarázta álláspontját Babis.
Milos Zeman cseh köztársasági elnök bírálta Brüsszel döntését. Jirí Ovcácek elnöki szóvivő szerint Milos Zeman az Európai Bizottság döntését ismételten a belügyekbe való beavatkozásnak és az egyes tagállamok szuverenitását sértőnek minősítette.
Ezzel egybehangzó álláspontot fogalmazott meg a nap folyamán néhány ellenzéki cseh politikus is, például Petr Fiala, a Polgári Demokratikus Párt elnöke, képviselőházi alelnök.

 

(magyarforum.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.