Támogatás
csütörtök, március 20, 2025
Támogatás
Támogatás

Az ORF igazgatója szerint a világ jobb hely lenne a magyar miniszterelnök nélkül – Agyhalál – Botrány lett belőle, hogy Orbán Viktor szívinfarktusának lehetőségéről posztolt az osztrák köztévé egyik vezetője

0 megjegyzések 18 megtekintés

Karl Pachner, az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) online tartalmakért felelős igazgatója szerda este egy szarkasztikus bejegyzésben azt írta:

nem lehetetlen, hogy Orbán Viktor szívinfarktust kapjon.

A bejegyzésből botrány kerekedett, és az osztrák állami műsorszolgálató vezetője később elnézést kért amiatt.

Az ügy azóta továbbgyűrűzött, és úgy tűnik diplomáciai konfliktust eredményezett, ugyanis

a magyar külügyminisztérium a botrányos bejegyzés miatt bekérette az osztrák nagykövetet.

Kirill pátriárka ügye háborította fel

Az Index cikke szerint az osztrák újságíró azon háborodott fel, hogy a magyar kormány – az olajembargós, heteken át tartó vita lezárulta után – amiatt lengette be ismét az unió oroszellenes szankciós csomagjának a vétóját, hogy Vlagyimir Putyin támogatójának, Kirill ortodox pátriárkának a vagyonát is be akarták fagyasztani (csütörtökön kiderült, hogy az unió végül a magyar vétó emlegetésének hatására elállt ettől). Mint ismert,

Brüsszel végül levette az orosz ortodox egyház fejét a szankciós listáról.

A Kronen Zeitung szerint Karl Pachner szerda esti bejegyzésében emiatt azt írta a miniszterelnökről, hogy Orbán Viktor akár szívinfarktust is kaphatna és lemondhatna.

Ezzel összefüggésben felemlegette azt, hogy a miniszterelnök testsúlya nem éppen a legideálisabb, és hogy állandóan „izgalmi állapotban” van (vélhetően többek között a Brüsszelben folytatott harcok miatt). Hozzátette azt is, hogy egész Európa „boldogabb és békésebb” lehetne, és hogy a világ is jobb helyen lenne Orbán Viktor, Recep Tayyip Erdogan török elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök nélkül.

Szerinte Orbán az orosz imperializmusért küzd

Karl Pachner a bejegyzésben úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor

csak amiatt akarja zsarolni az uniót, hogy az nem nézi tétlenül a magyar korrupciót,

a sajtószabadság és a jogállamiság erodálását. Egyben felháborítónak nevezte, hogy Orbán Viktor „hithű magyar katolikusként” [a kormányfő valójában református] az orosz imperializmusért küzd.

Elnézést kért a bejegyzés miatt, szerinte félreértették

Karl Pachner a bejegyzést később eltávolította, és csütörtök délután egy újabb posztban kért elnézést a megfogalmazása miatt. Azt írta: késő este olvasta a hírt a magyar vétóról, és meggondolatlanul fogalmazott az erre reagáló Facebook-posztjában, amiért elnézést kér.

„Természetesen nem kívánom Orbán halálát, annak ellenére sem, hogy néhány Facebook-felhasználó ezt olvasta ki az én szarkasztikus szövegemből” – írta Karl Pacher.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.