in ,

Az MSZP totál kikészült Tóbiás József miatt : “Bocs Jóska, ez így nem fog menni” – üzeni Lendvai Ildikó párttársának a Kanári-szigetekre

Egy napja kering a hír a hírportálokon, hogy Tóbiás József az MSZP országgyűlési képviselője, a párt korábbi elnöke a Kanári-szigetekre költözött és onnan ingázik a Kossuth térre

Egy napja kering a hír a hírportálokon, hogy Tóbiás József az MSZP országgyűlési képviselője, a párt korábbi elnöke a Kanári-szigetekre költözött és onnan ingázik a Kossuth térre. Bár a Bors már az év elején megírta, hogy az országgyűlési választások után eltűnt itthonról a család és azóta rendszeresen Teneriféről posztolnak, a Blikk most kérdezett rá konkrétan a politikusnál, hogy mi a helyzet, Tóbiás pedig nem tagadta, ideje nagy erészét a Kanári-szigeteken tölti. Az MSZP eddig testületileg nem szólalt meg az ügyben, a DK a Nyugatifény nevű blogján annyival kommentálta a kérdést, hogy “remélik, azért az MSZP-s Éhségmenetekre hazajön”. Lendvai Ildikó legalább nem kerülte a kérdést, és az ATV “Nap híre” műsorában azt mondta: “bocsánat, Jóska, hogy ezt mondom, de ez így nem fog menni”. Úgy látszik a pártot meglepetésként éri, hogy saját politikusuk, aki a párt színeiben veszi fel több százezer forintos fizetését az országgyűléstől, már alig van az országban, a világ másik végére tette át a székhelyét

Tóbiás József úgy bukott le, hogy a felesége, Rába Tímea korábbi szépságkirálynő rendszeresen posztol a közösségi médiában a tengerpartról, luxuséletükről. A fotókon a gyerekek szinte folyamatosan, de igen gyakran a politikus is szerepel.

 

Tóbiás József a Blikknek azt mondta, a levegőváltozásra orvosi javaslatra volt szükség, fiuk légúti problémái miatt.

A gyerekeimért mindent megteszek, ezért költöztünk ki Tenerifére – fogalmazott Tóbiás.

Később egyébként már úgy magyarázkodott, hogy félreértették, ő nem költözött a Kanári-szigetekre, hiszen háromhetente hazajön a plenáris ülésekre.

(forrás:pestisracok.hu)

Semmi baj a magyar oktatással! – Különdíjat nyertek magyar gimnazisták egy kínai innovációs versenyen

Szombaton az egész világ Orbán Viktorra figyel – Tusványosi beszéd