Agyhalál – Az évtized csalása az ellenzék Előválasztáson!
Feltűnően magas az érvénytelen szavazatok száma az előválasztáson – ezért születhettek nem várt eredmények?
0 megtekintés
A Népszava szerint 5,5% az érvénytelen voksok aránya.
Vannak körzetek, ahol az érvénytelen szavazatok aránya felette van a 10 százaléknak, van, ahol eléri a húszat, és van, ahol meghaladja a 30 (!) százalékot.
Ez a sokadik furcsaság, ugyanis ahogyan a BENNFENTES megírta, az előválasztást egy nyílt szavazássá degradálta az ellenzék.
Vagyis nem volt tikos és egyenlő, mert a résztvevők az azonosításuk után sokszor a pártdelegáltak előtt voksoltak.
Már az első néhány eredmény után kitűnt, hogy az előválasztásra leadott szavazatok között nagyon sok az érvénytelen voks. Az első 47 választókerület adatait összesítve egyértelművé vált, hogy az első megérzés nem volt alaptalan.A 106 körzetben összesen 1.008.076 egyéni és miniszterelnök-jelölti szavazólapot adtak le. Ebből első nekifutásra a Népszava összesítése szerint 293771 szavazatot számoltak össze. Ezek közül 16166 volt érvénytelen. Ez az összes szavazatok 5,5 százaléka, ami feltűnően sok az országgyűlési választásokon korábban mért 1,5-2 százalékhoz képest.Néhány választókerületben azonban ennek a duplája vagy akár többszöröse az érvénytelen szavazatok aránya. Átlagon felüli érvénytelen szavazatot adtak le például a Pest megye 7. számú körzetében 6,38 százalék, Zala 2. választókerületében 14,52 százalék, Budapest 2. körzetében 6,46 százalék, Komárom Esztergom megye 1-es választókerületében 11,62 százalék, vagy éppen Pest megye 5. számú választókerületében 9,09 százalék, míg Pest megye 12. számú körzetében 19,24 százalék volt az érvénytelen voksok aránya. A dobogó legfelső helyét azonban Somogy 3-as számú választókerülete foglalhatta el az eddigi eredmények alapján, ahol a voksok 32,48 százaléka bizonyult érvénytelennek. Az összesen leadott 3500 szavazatból 1137 érvénytelennek bizonyult.
Ahogyan bármely honlap, úgy a minden-szo.hu oldalai is sütiket használnak a működéshez. Oldalaink olvasásával ön beleegyezik a sütik használatába!
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.