in , ,

Arató Gergely szerint ez csak „műkonfliktus” – Egyetlen rendőri igazoltatás miatt szabadult el a káosz egy francia városban

Teljes káosz Franciaországban

Egy szerencsétlenül végződött rendőri igazoltatást követően Nantes utcái harctérré változtak: autókat és épületeket gyújtottak fel, az incidensek ráadásul a város „érzékeny” negyedeiben történtek.

 

 

Kedd éjjel történt az incidens, amikor is a rendőrség Nantes Breil nevű részén állított meg egy autót, megkérték a 22 éves sofőrt, hogy húzódjon le az útról.

Fotó: AFP

Ekkor azonban a sofőr váratlanul rükvercbe tette a járművét, az egyik rendőrt elsodorta. Kollégája tüzet nyitott az autóra, el is találta a sofőrt, akinek halálát este 11 órakor állapították meg a helyszínelők.

Itt azonban nem érnek véget az események, a szerencsétlenül végződött igazoltatás hatására ugyanis több fiatal is az utcákra vonult.

Igazi zavargással van dolgunk. A fiatalok Molotov-koktélokat dobálnak és kukákat gyújtogatnak.”

Látható azonban, hogy a randalírozók egy épületet felgyújtottak, erről videofelvétel is készült:

Nantes-ban az elmúlt években rengeteg migránst helyeztek el, akik főleg Guineából, Elefántcsontpartról, Kamerunból, illetve Ghánából érkeztek. Jellemző, hogy egy-egy lakásban harminc-negyven migráns is él. Tarthatatlan körülmények uralkodnak a város több területén.

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

EZ AZ! – Trump: az összes illegális bevándorlót kitoloncoljuk

NINCS MEGÁLLÁS – Szijjártó: folytatódik a küzdelem a migrációt szervező erőkkel