in ,

Apáti Bence kiosztja Kálmán Olgát – Az univerzális Kálmán Olga

Kálmán Olga folyik most minden csapból

Kálmán Olga folyik most minden csapból. És Kálmán Olga ezt élvezi. Igen, Kálmán Olga élvezi a rivaldafényt, a mikrofonerdőt, a kamerákat, a rá kíváncsi újságírók hadának kérdéseit és a hosszú hónapokig nélkülözött figyelmet. Jómagam azóta figyelem a munkásságát, amióta az ATV-hez került, és az Egyenes beszéd című műsorban teljesített szolgálatot. Pártszolgálatot. Ezt az korszakát nevezzük vörös korszaknak. Ő volt a szocialista párt leghűségesebb propagandistája.

Udvariasan, behízelgőn, bűbájos mosollyal tette fel kényelmetlennek a legkevésbé sem nevezhető kérdéseit, ha a balliberális oldal politikusai közül érkezett hozzá valaki vendégségbe, ám könyörületet nem ismerő vallatótiszté változott, és ebben az egy csapásra megváltozott hangulatában és minőségében kezdte ötvenszer megismételt keresztkérdésekkel keresztre feszíteni azokat a meghívottjait, akikről megszimatolta, hogy a jobboldali eszmékkel kacérkodnak. Szó se róla, Kálmán Olga a vörös korszakában egészen ügyesen végezte a dolgát.

Számtalan gyanútlan ellenzékit, elsősorban fideszes politikust sikerült kiborítania. Volt, aki két perc után még a stúdiót is elhagyta, annyira méltatlannak érezte, hogy a 2006-os események miatt még neki és nem a szemkilövetőnek kell magyarázkodnia. Pokorni Zoltánt Orbán Viktor egyik nyilatkozatára akarta reagáltatni, aki erre nem volt hajlandó. Érdemes visszanézni a beszélgetésnek nevezett agresszív és bicskanyitogató kötözködést. Sok szempontból is tanulságos. Egyrészt a mai jobboldali újságírókat propagandistázók láthatják, hogyan is működött akkoriban a sajtó kilencven százaléka, másrészt Kálmán Olga pont amiatt kelt ki magából olyan látványosan, amit most büszkén a zászlajára tűzött.

Orbán ugyanis 2006-ban azt mondta Esztergomban, hogy az önkormányzati választáson minden voksra szükség van, hogy fel tudjanak lépni a kormány ellen, amihez egyedül a népakarat adhat felhatalmazást, és a lázadást nagyon kemény szónak tartja, épp ezért ő nem is használná, de a népnek joga van az ellenállásra. Kálmán Olga pedig a napokban éppen azzal haknizta körbe a sajtót, hogy a népakarat segítségével fogja rákényszeríteni az akaratát Orbán Viktorra, hisz Orbán csak az erőből ért, láttuk – mondta szigorúan Kálmán Olga –, mi lett az internetadó elleni tüntetés következménye.

Ilyen következetes és független-objektív a mi Kálmán Olgánk. Aki még az ATV-s, vörös korszakában a vezére lett annak a kezdeményezésnek, hogy rekesszék ki a Jobbikot a közbeszédből, ne hívják meg a politikusait, ne írjanak róluk, és tegyenek úgy, mintha nem is léteznének, hisz a párt rasszista, cigány- és zsidógyűlölő.

A vezér asszony aztán 2017. február 14-én átigazolt a Jobbikhoz, az addig ellenségként kezelt oligarcha mind Vonát, mind Kálmán Olgát szépen felvásárolta, hogy aztán a kirekesztő és a kirekesztett az első munkanapon a jobbikosított Hír TV stúdió­jában egy asztalhoz üljön és kedélyesen elcsevegjen arról, hogy csak úgy lehet leváltani a Fideszt, ha minden olyan választó, aki nem szimpatizál az Orbán-kormánnyal, a legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavaz. Azaz a Jobbikra. Így kezdett kampányolni a már-már szélsőségesen objektív Kálmán Olga a Jobbiknak.

A történet vége ismert: a Jobbik a 2018-as választáson csúfosan megbukott, Kálmán Olga és Vona Gábor pedig visszaszorult a YouTube-ra bohóckodni. Ki tudja, talán Kálmán Olgára is az a sors várt volna, mint Vona Gáborra, aki manapság zavaros tekintettel rappel és kocsmafilozofálgat a legnagyobb videómegosztón, ha nem küld egy gratuláló SMS-t az EP-választás éjszakáján Gyurcsányné férjének. De küldött, minek következtében Gyurcsány a rá jellemző természetességgel azonnal hátba döfte addigi szövetségesét, Karácsony Gergelyt, és felkérte az objektív újságírók példaképét főpolgármester-jelöltnek.

Itt tart most a hol szocialista, hol jobbikos, hol pedig gyurcsányista Kálmán Olga. Programja nincs, ha csak a párját ritkító elvtelenség nem az. Gyurcsány Ferenc és Kálmán Olga egymásra talált. Egymásnak is valók. Tulajdonképpen egész jól elszórakozunk rajtuk. Amúgy meg hajrá, Tarlós István!

(Apáti Bence, magyarnemzet.hu)

Újabb bírói ámokfutás: ránk szabadítják Szögi Lajos egyik hóhérát

Nocsak! 430 ezer Ft lesz egy ápolónő bére Magyarországon!