in ,

Andy Vajna Rádió1-es Balázsék műsora egy elszabadult ellenzéki politikai hajóágyú

Van itt minden.

Van itt minden. Értjük mi, hogy majd most jól kordában lesznek tartva, meg népszerűek…stb.stb.

De mégis, itt van a Rádió1-en ez a Balázsék c. műsor, ami már hónapok óta kelti a közhangulatot:
Páros lábbal szidalmazzák a rendőrséget és más állami intézményeket: Karácsonykor a postát, a MÁV-ot, még akkor is, ha épp egy baleset miatt volt késés. Mindegy, a lényeg, hogy „itt Magyarországon minden szar” érzés legyen úrrá rajtunk. És ebben ez a kis nyomorék Sebestyén Balázs igazán remek. Van az a pénz. Ha pedig már a Rendőrséget „kicsinálták”, meg a MÁV-ot is, akkor jön a többi állami intézmény, meg úgy minden, ami magyar.

Felkapták ezt a Dorinát is, akiről mint kiderült, beavatkozott a hódmezővásárhelyi választásokba,  nem is akárhogy. Mutatjuk:

A Soros hálózat kimutatta foga fehérjét – Olyan cigány szavazókat vitt el Hódmezővásárhelyen szavazni, akik az életben nem szavaztak még

Majd ezt követően a hódmezővásárhelyi választások másnapján, hétfőn hallhatólag A Dal-ról értekeztek, de közben a „választásokról” , meg az „összefogásról”, és áthallásosan természetesen Márky Zay Péterről beszéltek és buzdították az embereket, hogy csak így tovább, ez a jó irány! Mindezt egy Andy Vajna kormánybiztos rádiójában. Ez olyan kb. ha mi a Klub rádió műsorában Orbán Viktort dicsérnénk.

Szóval eddig azt látjuk, hogy a nagy Andy Vajna Rádió1 prodzsekt egy teljesen kontraproduktív, liberálisokat erősítő giga-vállalkozás.
Még ha nem is az akart volna lenni. Jó lenne már, ha mi itt a jobboldalon nem szúrnánk magunkat újra és újra tökön, mert konkrétan a magyarság megmaradásával szórakozunk…

 

Reméljük április 8-án le tudjuk a pofájukról törölni a vigyort. Örökre.

mindenszo.hu

 

 

 

DIKKMÁ’ ! – Vona Gábor kampányol! (videó)

Az ellenzék szerint hirtelen demokrácia lett vasárnapra – de hétfőtől újra sötét orbáni diktatúra lesz