in

Altatóorvos ügy! – Meglepő döntés: hat hónapra kizárták a kamarából és pénzbüntetésre is ítélték az aneszteziológust, aki túlaltatná a fideszeseket

A Magyar Orvosi Kamarából történő hat hónapos kizárással, valamint 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a MOK Etikai Bizottságának Veszprém Megyei területi Szervezete Dombóvári Zalánt

Meglepő döntés: hat hónapra kizárták a kamarából és pénzbüntetésre is ítélték az aneszteziológust, aki túlaltatná a fideszeseket

 

 

A Magyar Orvosi Kamarából történő hat hónapos kizárással, valamint 300 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta a MOK Etikai Bizottságának Veszprém Megyei területi Szervezete Dombóvári Zalánt, azt az aneszteziológust, akinek közösségi médiában tett kijelentései, megnyilvánulásai közfelháborodást keltettek. A doktor folyamatosan tett becsmérlő, sőt fenyegető megjegyzéseket Facebook oldalán nyilvános bejegyzésekben kormánypárti politikusokra, illetve jobboldali érzelmű emberekre.

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterről például azt írta, “milyen kár, hogy nem szakadt az anyjában a feje”, a miniszterelnököt íjjal lövette volna fejbe, örömködött Kerényi Imre halálán, és ellésnek titulálta a kormányfő lányának születését, mondván “egy emberrel többet kell majd a saját lábára állítani”. Dombóvári Zalán azzal is büszkélkedett, hogy “túlaltatná a fideszeseket”. Az aneszetziológus megbotránkoztató megnyilvánulásait a PestiSrácok hozta nyilvánosságra, egyben bejelentést is tettünk az Orvosi Kamaránál, kérve, hogy indítson etikai vizsgálatot. Példánkat tucatnyian követték, illetve petíció is indult a világhálón, melyben az aláírók az kérték a kamarától, hogy örökre zárja ki soraiból az orvost. A határozatból, melyet bejelentőként megkaptunk kiderül,  Dombóvári jogi csavarokkal akarta kivonni magát az eljárás elől, sőt annyira bátor volt, hogy még azt sem ismerte el, tőle származnak az ominózus bejegyzések. 

 

 

Dombóvári Doktor internetes ámokfutása akkor került a látókörünkbe, amikor az ajkai kórház aneszteziológus csoportja először milliós béremelés követeléssel állt elő, majd miután az intézmény főigazgatója nem engedett a zsarolásnak, csoportosan mondtak fel. Kiderült, hogy az első távozó Dombóvári Zalán volt, aki egyébként nyilvános bejegyzéseiben a közösségi portálon bujtogatatta kollégáit, hogy most ők jönnek…

Megtudtuk, hogy botrányos kijelentéseivel, becsmérlő, orvoshoz méltatlan megnyilvánulásaival nem csak volt munkahelyén bomlasztott, hanem gyűlölködését nyilvánosan, naponta szórta az éterbe is. Cikkeink nyomán több ezren mozdultak meg, köztük számtalan orvos is. Folyamatosan jelentették a Facebooknak Dombóvári oldalát és megosztásait mint gyűlöletbeszédet, melynek eredményeképpen már a sokadik harminc napos tiltásnál tart.

Portálunk mellett a Mindenszó főszerkesztője, magánemberek és orvosok is tettek bejelentést a kamaránál. Azt a petíciót, amelyet az interneten indítottak a mai napig több mint négyezren írták alá. (A kezdeményezéshez ITT lehet csatlakozni!)

A bejelentések nyomán a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottsága vizsgálatot indított, melynek a végére első fokon a ma részünkre megküldött határozat tett pontot. Bár a kísérőlevélben leírják, hogy Dombóvári Zalán a folyamatban lévő eljárás, illetve a határozat nyilvánosságra hozatalához nem járult hozzá, megítélésünk szerint a társadalmat kiemelten érintő közügyről van szó, ezért a birtokunkban lévő határozat tartalmát ismertetjük:

Az Etikai Bizottság Dr. Dombóvári Zalán panaszlottat az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006 évi XCVII. törvény 25§ 1/c pontja alapján 300.000 Forint, azaz háromszázezer-forint összegű pénzbírsággal sújtja és az Etk. 25§ 1/d pontja alapján kamarai tagságát hat hónapi időtartamra felfüggeszti. – áll a dokumentumban. 

A határozat indoklásából kiderül, hogy a doktor  és jogi képviselője számára nem ismertek avagy inkább nem elfogadottak az etikai eljárás szabályai. Kijelentették, hogy a doktor nem hajlandó a PestiSrácok nyomására magát alávetni olyan eljárásnak, amelynek (szerintük) “nincsenek megfelelő szervezeti és jogi keretei. Továbbá nincsenek szabályok a Tanács összetételére, az eljárási rendre, a jogorvoslatra, gyakorlatilag semmire”.

A védő arra hivatkozott, igaz hogy van “egy zsák” panaszos levél, de szerinte az Etikai Bizottság nem határozta meg megfelelően az eljárás tárgyát. Nem emelték ki például a kifogásolt szavakat. Így pedig nincs vád, és ha nincs vád, akkor védekezni sem lehet – szólt a jogi érvelés. Arra kérte a bizottságot, tegyék egyértelművé, mely magatartás lehet alkalmas a köztestület szabályzatának megsértésére.

Egyébként nem csak az nem világos Dombóvárinak, hogy mivel sértette meg az etikai kódexet, hanem arra sem volt hajlandó, hogy elismerje, tőle származnak az ominózus bejegyzések. 

A jogi képviselő előadta – áll a határozati indoklásban – ügyfele nem ismeri el tényként azt, hogy a PestiSrácok.hu és társai által panaszolt tartalmak tőle származnának.

A MOK Etikai Bizottsága november 29-én tartott tárgyalást. Megállapították, hogy az “eljárás tárgyát képező bejegyzéseket hosszabb időn keresztül, 2017 novemberétől 2018 szeptemberéig töltötték fel a panaszlott Facebook oldalára”, aki ez idő alatt sehol, semmilyen formában nem jelezte, nem élt panasszal, hogy profilját feltörték és visszaélnek a nevével.

Azt is megállapították, hogy Dombóvári közösségi oldalára az ellene zajló etikai eljárásról is olyan bejegyzés született a legutóbbi tárgyalás óta, ami nagy valószínűséggel csak tőle származhatott. “Ezen bejegyzésekben a panaszlott az etikai eljárást követően maga osztotta meg tapasztalatait sértő hangnemnem az etikai tárgyalásról. (Korábban Dombóvári ezen bejegyzéséről is beszámoltunk, amelyben az etikai bizottság tagjait alkoholistának nevezi és “szkleró mamához” hasonlítja – a szerk.) 

Egyszóval az Etikai Bizottság sem fogadta el és nem tartotta életszerűnek a doktor azon védekezését, hogy nem ő, hanem valaki más, a nevével visszaélve írta volna a gyalázatos posztokat. A határozatban leírják, hogy ráadásul érdemi védekezést nem is adott elő, csak a tárgyalást megelőző napon közölte írásban, hogy nem is tőle származnak a kifogásolt internetes megnyilvánulások.

Egy poszt a sok közül.

 

A bizottság a következő tényállást állapította meg:

A panaszolt orvos a közösségi média, Facebook felületén trágár, obszcén, kegyeletsértő, az orvostársadalmat becsmérlő bejegyzéseket tett a nyilvánosság , azaz mindenki számára elérhetően közzé, mindaddig, amíg azt le nem tiltotta a Facebook. (…) Az Etikai Bizottság megállapította, hogy ezen bejegyzések tartalma, a panaszlott orvos stílusa, az általa ismételten használt trágár kifejezések nem feletek meg az általános emberi kapcsolatok íratlan szabályainak, a mindennapi emberi kapcsolatokban is elfogadhatatlanok és méltatlanok egy orvoshoz.

Hozzáteszik, hogy bár a közösségi médiában véleményt nyilvánítani magánéleti tevékenység, az orvosi Etikai Kódex első mondata kimondja, hogy az orvos magánéletében tartsa be a társadalom törvényeit és a közerkölcs szabályait.

A közerkölcs szabályainak megsértése tehát akkor is etikai vétség, ha az orvos nem a gyógyító tevékenysége során, hanem magánéletében sérti meg a közerkölcsöt. Az Etikai Kódex előírásai nem csak a betegellátásban, hanem a magánéletben és a közéletben résztvevő orvost is kötelezik az alapvető erkölcsi normák, magatartási szabályok betartására.

Kiemelik, hogy Dombóvári Zalán megnyilvánulásai alkalmasak voltak az egész orvostársadalom, az orvosok és az egészségügybe vetett bizalom rombolására, a betegek bizalmának elvesztésére. 

Az Etikai Bizottság hét tagja közül hat teljes egészében egyetértett a döntéssel. Egyetlen tagnak volt különvéleménye, neki is csak annyi, hogy a a kizárást három hónapra tartotta indokoltnak.

A bizottság határozata ellen  15 napon belül lehet fellebbezést bejelenteni. A PestiSrácok élt is a fellebbezési jogával, mivel meglátásunk szerint Dombóvári Zalán nem fog hat hónap alatt sem megváltozni, ezért a hat hónapon túli jövőben is közveszélyt jelentene betegek közelébe engedni. 

 

(Füssy Angéla, pestisracok.hu)

Orbán Viktor zseniális válaszlevele Ronald S. Laudernek: Ön a sajtószabadság korlátozását kéri tőlem

Most kaptuk: Lettország szerint sem emberi jog a migráció