Támogatás
péntek, október 11, 2024
Támogatás
Támogatás

Államfőválasztás hétfőn

a
0 komment 2 megtekintés

Az Országgyűlés hétfőn választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét öt évre. A Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt jelölte a tisztségre, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökét támogatja.

A parlament aktuális kéthetes ülésének utolsó napját tartja hétfőn. Az ülésnapot reggel 8 órától napirend előtti felszólalások nyitják, majd 9.30-tól megkezdődik az államfőválasztás folyamata. Felszólal 15-15 perces időtartamban a két jelölt, a képviselők ezt követően titkos szavazáson adhatják le szavazatukat. Az első forduló akkor eredményes, ha az egyik jelölt kétharmados támogatást szerez. Eredménytelenség esetén második szavazást tartanak, amelynek végén az a jelölt válik államfővé, aki – a voksok számától függetlenül – a legtöbb szavazatot kapta. Az ülésnap a kérdésekkel és az azonnali kérdések és válaszok órájával zárul.

ÁDER JÁNOS, A KORMÁNYPÁRTOK JELÖLTJE

1990-től 2009-ig országgyűlési képviselőként dolgozott: 1990-ben és 1994-ben országos listáról, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban a csornai választókerületben lett képviselő. 1990-1992-ben pártja egyik frakcióvezető-helyettesi tisztségét töltötte be. 1997. szeptember 9-én az Országgyűlés alelnökévé választották, az 1998-2002-es parlamenti ciklusban házelnökként dolgozott. A 2002. május 14-én alakult Országgyűlésben előbb a Fidesz-képviselőcsoport helyettes vezetője lett, majd július 15-től a ciklus végéig ő vezette a frakciót. 2006 májusa és 2009 júliusa között ismét az Országgyűlés alelnöke volt.
2009. június 7-én az Európai Parlament (EP) képviselőjévé választották, munkáját az európai néppárti frakcióban végezte. Tagja volt a frakció elnökségének, az EP környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági, 2010 októberéig pedig az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságnak. Kezdeményezésére fogadta el az EP azt a határozatot, amely a cianidos bányászat uniós szintű betiltásának szükségességéről szól.

2012. május 2-án az Országgyűlés köztársasági elnökké választotta, a 302 érvényes voks közül 262-t kapott. A rendszerváltás utáni ötödik államfőként 2012. május 10-én lépett hivatalba. E naptól egyben a Szent Korona Testület elnöke és a Magyar Honvédség főparancsnoka.

2015. január elején bejelentette, hogy új szervezeti egységgel, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságával bővült a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az év májusában csatlakozott Al Gore volt amerikai alelnök éghajlati cselekvési felhívásához, Magyarországon internetes aláírásgyűjtést kezdeményezett, a Klíma Cselekvést Most (Climate Action Now) hazai kampányának élére állt. A 2015 végén megrendezett párizsi klímakonferencián ő vezette a magyar delegációt. 2016 elején az ENSZ főtitkára és a Világbank elnöke felkérte, hogy vállaljon szerepet az ENSZ Vízügyi Elnöki Testületében, amelynek alakuló ülésén New Yorkban április 21-én vett részt.

Nős, felesége bíró (hivatását önként felfüggesztette), négy gyermekük van.


Forrás: MTI / Kovács Tamás

A Magyar Szent István Rend, valamint a Magyar Érdemrend nagykereszt a lánccal és az arany sugaras csillaggal kitüntetések birtokosa, 2012-től Csorna város, 2015-től Győr-Moson-Sopron megye díszpolgára. 2016-ban a Konstantini Szent György Lovagrend Nagykeresztjével tüntették ki.

2016. december 29-én bejelentette, hogy elfogadja a következő államfői ciklusra szóló felkérést. 2017. február 16-án a Fidesz-KDNP frakciószövetség egyhangúlag támogatta jelölését az államfői posztra.

A BALOLDAL JELÖLTJE: MAJTÉNYI LÁSZLÓ

1990 elejétől a rendszerváltás idején létrehozott Alkotmánybíróság tanácsosa, majd főtanácsosa volt.

Számos előadást tartott, számos cikket jelentetett meg az ombudsmani intézményekről, az adatvédelmi és információs jogi kérdésekről.

1995 nyarán az Országgyűlés adatvédelmi biztossá választotta. A tisztséget 2001-ig töltötte be, majd ügyvédi irodát nyitott.

Fidesz: Majtényi László Soros György jelöltje

Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: szégyenteljes, hogy a baloldali pártok beálltak Majtényi László mögé ahelyett, hogy olyan jelöltet állítottak volna, aki a magyar érdekeket szolgálja.

2003-ban a Soros Alapítvány által létrehozott elemző és kutatóintézet, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) elnöke lett (tisztségét 2008-2009-ben az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökeként szüneteltette).

2003-tól 2010-ig a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának docense volt, jelenleg egyetemi tanár a Miskolci Egyetem Jogtörténeti és Jogelméleti Tanszékén. 2005 és 2008 között az Egyenlő Bánásmód Hatóság tanácsadó testületének is tagja volt.

2007 májusában Sólyom László köztársasági elnök az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelölte, de a parlamentben nem kapta meg a támogató szavazatok kétharmadát. 2008 márciusában Sólyom László államfő és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közösen jelölte az ORTT elnökének, a tisztségre a parlament március 31-én választotta meg. Az ORTT vezetéséről 2009. november 30-án mondott le, tiltakozásul a rádiófrekvencia-pályázatok körül történtek miatt.

2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, 2009-ben az országgyűlési biztosok által alapított Justitia Regnorum Fundamentum díjjal tüntették ki. 2010-ben vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetést.


Forrás: MTI

2017 januárjában Az Elnököt a köztársaságnak! nevű civil szervezet arra kérte a parlamenti képviselőket, hogy Majtényi Lászlót jelöljék államfőnek. Az MSZP képviselőcsoportja február 15-én ajánlotta őt államfőjelöltnek, s március 6-án a Jobbik kivételével valamennyi ellenzéki parlamenti képviselő, összesen 43-an támogatták aláírásukkal jelöltségét.

 

forrás: magyaridok.hu

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.