Molnár Gyula mecsetet akart építeni Újbudára és támogatta a betelepítést
Molnár Gyula, az MSZP képviselőjelöltje támogatta a migránsok befogadását.
Emlékezhetünk arra is, hogy Molnár Gyula, még amikor a XI. kerület, Újbuda polgármestere volt, mecsetet akart építtetni a kerület szívébe a Budaörsi út és a Villányi út sarkára.
Ettől a tervétől akkor a helyi lakosság tiltakozása miatt kénytelen volt elállni.
Molnár Gyula azonban nem változtatott álláspontján és támogatja a bevándorlást.
Az MSZP elnöke korábban egy interjúban nyíltan ki is mondta: az MSZP el tudja fogadni az Európai Bizottság által erőltetett kötelező betelepítési kvótát.
Ezen felül Molnár Gyula azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a brüsszeli vezetőkkel a felső korlát nélküli betelepítési kvótáról is hajlandó tárgyalni.
Ez nem meglepő annak tükrében, hogy Molnár Gyula a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazáson az otthonmaradásra buzdította az embereket.
Akkoriban azzal altatta a magyarokat, hogy „nincs és nem is lesz kötelező kvóta”. Miközben pontosan tudta, hogy a kvóta nagyon is létezik, és az MSZP európai parlamenti képviselői azt Brüsszelben rendre meg is szavazták. Molnár Gyula pártja a magyar Országgyűlésben is kiállt a betelepítési kvóta mellett.
Az MSZP ugyanis nem volt hajlandó megszavazni a kötelező betelepítési kvóta elleni alkotmánymódosítást.
Molnár Gyula pártja a kerítésre is nemet mondott. Az MSZP egyértelművé tette az álláspontját: soha nem építették volna meg a kerítést, és amint lehetőségük lesz rá, le fogják bontani a határzárat.
Csak rajtunk múlik, hogy megadjuk-e Molnár Gyulának a lehetőséget arra, hogy lebontsák a kerítést, és betelepítsék a migránsokat!
mindenszo.hu