in ,

Agyhalál – Mit írt a baloldal a magyar-izlandi meccs előtt, és mit utána?

Ordít a kettős mérce

Fantasztikus győzelmet aratott a magyar futballválogatott az izlandi ellen, ezzel másodszor egymás után jutott ki a labdarúgó Európa-bajnokságra – erre korábban még soha nem volt példa. A kontra.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy a baloldali politikusok – Karácsony Gergelytől Fekete-Győr Andrásig – hogyan gyűlölködtek a foci apropóján a kormány és a nemzet ellen, a mérkőzés után pedig hogyan próbálták „eltörölni a múltat”, és úgy tenni, mintha semmit nem mondtak volna korábban.

Az interneten rengetegen terjesztik az alábbi képet, amely megmutatja a baloldali politikusok képmutatását, mi a Kontráról vettük. A meccs után kiizadt közhelyes mondatokon azért érződik a kínszenvedés.

 

 

 

Ennyi idő kellett Fegyőr pálfordulásához

A Momentum nevű szélsőliberális formáció elnöke a csütörtöki magyar-izlandi labdarúgó Eb-pótselejtező délelőttjén még azon siránkozott – mit siránkozott, egyenesen visított – közösségi oldalán, hogy a kormány megsegítette a tomboló koronavírus-járvány miatt komoly bevételkiesést elszenvedő futballklubokat.

Fekete-Győr András akkor ezen mondatok kíséretében tett ki egy hatásvadász posztot Facebook-oldalára: „MILLIOMOS FOCISTÁKAT TÁMOGATNI A SZEGÉNYEBBEK ADÓJÁBÓL: GRATULÁLOK, ORBÁN VIKTOR!”

Aztán ugye este a magyar válogatott szenzációs fordítást vitt végbe a Puskás Ferenc Arénában, 2-1-re legyőzte Izlandot és kijutott a részben budapesti rendezésű kontinensviadalra.

És láss csodát világ, ugyanez a Fekete-Győr alig pár órával előző bejegyzése után már ezt írta: „2:1. Ott vagyunk az EB-n! Nem sok ehhez hasonló katarzis jutott az elmúlt években. Köszönjük fiúk!”

A Facebook olvasótábora nagyon hamar észlelte, mi is történik itt és túlnyomó többségük hangot is adott „Fegyőr” pálfordulásának.

„Tarhonyapalánta, szemforgató, délelőtt még ugráltál, hogy miért kell a focistákat támogatni. Akár hazai rendezésű olimpiai sikereknek is örülhetnénk, de hála nektek, nem fogunk. Köszi. De esetleg egy bocsánatkérést elfogadunk a sok stadionozás miatt., Fegyőr Andris, először tegyél rendet a szekrényedben, ha már ország világnak posztolsz. Másodsorban meg tegyél rendet a MAGYARellenes fejedben. Most nem akarsz románul gratulálni? Napraforgó banda!” – csak néhány az ötletes kommentek közül.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Újabb bejelentés! Akik digitális oktatásban vesznek részt, s ezért a világhálót használják, harminc napra ingyen kapják az internetet – Videó

Élő adásban csalták el Bidenék a választást! Videó