Miután bírósági ügy van Juhász Péter ellen, aki a Bors információi szerint verte, bezárta, benyugtatózta a neki nem tetszően viselkedő volt párját, három gyereke anyját, az Együtt politikusa Facebookon osztotta ki az asszonyt.
Annyira már ismersz, nem ülök fel zsarolásnak”
– üzent a pártelnök.
A Facebook-posztban sajnáltatja magát a férfi, miszerint a volt párja megpróbálja elidegeníteni a gyerekektől, és a nő ügyvédei is „baráti” tanácsokat osztogatnak neki.
Juhász Péter – aki tagadja a történteket – szerint a most kirobbant botrány mögött politikai lejáratás van. Hiába a bírósági papírok.
Kérdés persze, ki akar lejáratni egy alig mérhető mikropártocskát, amiről csak azért van tudomása az embereknek, mert napról-napra szerepeltetik az ellenzéki médiában.
Mindenesetre a politikus ezt írta az ügy kapcsán: „A valóság az, hogy volt élettársam a gyerekeim elhelyezésével és láthatásával kapcsolatban pert indított ellenem, próbál elidegeníteni a gyerekeimtől. Nem vagyok bántalmazó, nem igazak a lejárató cikkben felhozott állítások.
Egy személyes jogvitából csinálnak most politikai célú lejáratást ellenem, és vádolnak közben hazugságokkal. Volt élettársam ügyvédeivel való első találkozás alkalmával azt a „baráti tanácsot” kaptam tőlük, hogy jó lenne minél hamarabb megállapodnom (értsd: lemondanom a gyerekeimről, akikkel most is imádjuk egymást, rendszeresen vagyunk is együtt), mert tudják, a nyilvánosságban való ügyvitel nagyon árthat nekem. Jelezték, hogy kiszivároghatnak mindenféle információk, és még fényképük is lesz arról, amit egyébként a bírósági eljárásban mind cáfolok tanúkkal, dokumentumokkal, képfelvételekekkel. Barátok közt úgy mondanám, megzsaroltak. Annyira már ismersz, nem ülök fel zsarolásnak.
És remélem annyira is ismersz, hogy tudod, soha nem bántalmaznék senkit. A gyermekelhelyezési ügyemet a bíróságon kell megnyernem, így az ott felhozottakkal szemben ott védekeztem eddig is, ezután is. Szeretem a gyerekeim, szerettem korábban az élettársamat is. Azonban az élettársammal való kapcsolatunk megromlása után is igényt tartok arra, hogy időt tölthessek a gyerekeimmel, hogy részt vegyek a nevelésükben. Mindent megteszek ezért, és továbbra sem engedek semmilyen zsarolásnak.”
(Origo)
(forrás:Nagy Gábor, 888.hu)