in ,

Agyhalál – Fegyőr szerint Japán Európában van!

A napelem atomerőmű, Japán pedig Európában van – Újabb bukta Fekete-Győr Andrástól

 

Fekete-Győr Andrástól megszokhattuk, hogy nincs minden témában a toppon, a fizikai ismereteit már bemutatta, mikor atomerőműnek nevezte a napelemparkokat, most azonban földrajzból is levizsgázott. A Drót.infó szúrta ki az ellenzéki politikus legújabb bravúrját, mikor is Japánra, mint európai országra hivatkozott.

Azt, hogy nem Fekete-Győr András nem a legélesebb kés a fiókban, jól mutatja, hogy talán egyedüliként az országban még mindig szentül hiszi: 2022-ben ő lehet a baloldal miniszterelnök-jelöltje. És mivel senki sem mondja a szemébe Fekete-Győrnek, hogy előbb lesz belőle testépítő bajnok, mint az egybesült baloldal vezére, ezért továbbra is rendületlenül posztolja a Facebookon “kormányprogramjának” részleteit – írja a Drót.info. Ígéretei közül az egyik legfontosabb, hogy ellenzéki győzelem esetén bevezetné a négynapos munkahetet. És hogy bizonyítsa, a négynapos munkahét nem csupán az ő lázálma, megoszt a témában egy cikket is, azzal a kísérőszöveggel, hogy Európa egyre több országában gondolják így. Majd szerencsétlenségére elkezdi kibontani az igazság minden részletét. Az egyre több európai ország annyi, hogy darabra pontosan kettő: Spanyolország és Japán. Még egyszer: Japán! Értjük mi, hogy a Momentum úgy üldözi a lexikális tudást, mint Karácsony az autósokat, de annyit azért igazán illene tudni, hogy Japán nem Európában található. A posztban később Európát aztán a “világ”-ra változtatták, a szerkesztési előzményekben azonban látható, hogy a szövegben eredetileg Európa szerepelt.

 

 

 

És ha azt gondolnánk, Fekete-Győr hiányos földrajzismeretei kimerülnek abban, hogy Japán Európában található, akkor nem figyeltünk a szavaira, miszerint korántsem ő a legokosabb. Így a Japán példáját mintaadónak tekintő Momentum-elnök kifejti, hogy ő “nyugati Magyarországot” szeretne. Ezzel meg csak annyi a gond, hogy Japán keleten van. Ezért ha a Japánban bevezetni tervezett négynapos munkahéttel kampányol, abból az következik, hogy “keleti Magyarországot” szeretne. Persze, ezzel sérülne a baloldal komplex világlátása, amelyben minden, ami keletről érkezik, az csakis gagyi, vacak, megvetendő és ócska dolog lehet. Kivéve a szír agysebészek, de ebbe inkább már bele se menjünk. Az erős kihívásokkal küzdő földrajzismeretet látva talán jobban tenné, ha a miniszterelnöki szék helyett inkább az iskolapadba ülne vissza Fekete-Győr. Az ország is jobban járna, és a hatodikos földrajzkönyvben is új csodákat fedezhetne fel.

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

A „hazai” NGO-k sivalkodni fognak: megszűnik a névtelen adományozás a civil szervezeteknek

„Menjetek gyalog!” – A budapestiek 65%-a nem ért egyet Karácsony idétlen ötletével, 23 ezer embert kérdeztünk meg