in ,

Agyhalál – Elzavarták az álorvos Gődényt egy budapesti bevásárlóközpontból, engedély nélkül reklámozta volna magát

Ahogyan korábban az Origo megírta, pénteken a rendőrség házkutatást tartott a vírustagadó álorvos Gődény Györgynél

Ahogyan korábban az Origo megírta, pénteken a rendőrség házkutatást tartott a vírustagadó álorvos Gődény Györgynél, aki a koronavírus-járvány kezdete óta folyamatosan hamis információkat és rémhíreket terjeszt a vírussal kapcsolatban. Gődény viszont ma az ellene kezdeményezett eljárás ellenére is rendezvényt tartott volna egy budapesti bevásárlóközpontban, és mint kiderült, engedély nélkül tette ezt, a biztonsági őrök azonban hamar véget vetettek az illegális eseménynek, és gyakorlatilag kidobták a magát reklámozó Gődényt. 

A vírustagadó álorvos annak ellenére is megjelent a rendezvényen, hogy péntek reggel rémhírterjesztés és a hatósági rendelkezés elleni uszítás miatt a rendőrség házkutatást tartott nála.

HELYSZÍNI BESZÁMOLÓK SZERINT GŐDÉNY A MEGHIRDETETT IDŐPONTRA, REGGEL TÍZ ÓRÁRA JELENT MEG A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN NYOLC EMBER TÁRSASÁGÁBAN,akik feltehetően rokonok és barátok voltak, hiszen hosszasan tanakodtak, mivel nem tudták felkelteni a járókelők figyelmét.

A gyülekezés egészen addig tartott, míg a bevásárlóközpont biztonsági őrei be nem avatkoztak, mivel a járványhelyzetre való tekintettel nem adott engedélyt senki az összejövetel megtartására.

A BIZTONSÁGI ŐRÖK ELMONDÁSA SZERINT GŐDÉNY KIZÁRÓLAG MINT MAGÁNEMBER TARTÓZKODHAT A BEVÁSÁRLÓKÖZPONT TERÜLETÉN, VISZONT ESEMÉNYT NEM TARTHAT, ÍGY GYAKORLATILAG KIDOBTÁK, HISZ EZZEL A CÉLLAL MENT, NEM, MINT MAGÁNEMBER.

(origo.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Agyhalál – A cigicsempészéssel vádolt MSZP-s nem tudja, hogy került a dohány a kocsiba! Videó

Varga Judit most a BBC műsorvezetőjét tette helyre! Videó