in ,

Agyhalál – Az Index nem bírta ki, hogy ne rúgjon bele Törőcsik Mariba

Morálfirkász tempó

Törőcsik Marit hiába tüntették ki a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze díjjal, hiába kapott többek között három Kossuth-díjat, két Jászai Mari-díjat, egy Balázs Béla-díjat, legutóbb pedig Kossuth Nagydíjat, úgy tűnik, ez az Index Záborszky Ede nevű munkatársának irreleváns.

A morálfirkásznak – kollégáihoz hasonlóan – csak és kizárólag az a fontos, hogy mindenen és mindenkin átgázolva támadhassa Orbán Viktort és a magyar kormányt.

Nem számít, hogy a világ egyik legjobb producerébe (Andy Vajna), olimpiai bajnok sportolókba (Gyurta Dániel, Liu Shaolin Sándor), vagy legújabban egy – már életében legendává váló, az elmúlt időben súlyos betegséggel küzdő – színművészbe (Törőcsik Mari) kell belerúgni, lelkiismeret-furdalás nélkül megteszik, ha az aktuálpolitikai érdekük ezt diktálja.

A gúny tárgyává tett fotó: Orbán Viktor látogatása Törőcsik Marinál | Kép forrása: Facebook

Habár összehasonlítani egy amerikai ufóhívő festményét egy Törőcsik Marit és Orbán Viktort ábrázoló fényképpel erősen izzadtságszagú próbálkozás, de azt tökéletesen bemutatja, hogy az ellenzéki médiamunkásoknak mit jelent (pontosabban mit nem jelent) a valódi teljesítmény, a minőség és egy zseniális művész életpályája.

Látlelet arról, hogy mennyire nincsenek tekintettel egy 83 éves, beteg színésznőre, aki ráadásul százszor többet tett le az asztalra, mint amennyit az Index szerkesztőségének tagjai valaha is fognak.

Az elmúlt hetek, hónapok aggasztó tendenciáit szemlélve joggal merülhet fel a kérdés, vajon ki lesz a következő? Legközelebb melyik köztiszteletnek örvendő magyar honfitársunkat fogják meggyalázni csak azért, hogy a saját kicsinyes, aktuálpolitikai érdeküket szolgálják?

(Horváth Tamás, 888.hu)

Bayer szerint Tordai Bence egy pöcs

Durván betámadták az Echo Tv műsorvezetőnőjét, de a zsurpubi.hu végül árnyékra vetődött – Ez cumi