in ,

Agyhalál – Az ideges Gyurcsány szerint a Fidesz egyre idegesebb

Üvöltenek, fütyülnek, hangszóróból zenét játszanak

Üvöltenek, fütyülnek, hangszóróból zenét játszanak, hogy ne tudjak azokkal beszélgetni, akik miattam, a DK miatt gyűltek össze Tapolca egyik terén – írja Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán. A DK elnöke szerint a Fidesz egyre jobban aggódik, és idegesebb, ezért az országjárása egyik helyszínén ráküldték a “helyi fideszeseket”. Hát persze. 

 

Gyurcsány azt írja a Facebookon, hogy, amikor Tapolcára látogatott országjárása keretében, vegzálták őt, és úgy véli, hogy

a helyi fideszesek voltak, mesélik többen. Ők kormányoznak és ellenem tüntetnek. Mondjuk Orbán nem megy ki az utcára közéjük, csak kiküldi őket lármázni hozzánk. Fújják a sípot, tartják a táblákat. Kedvencem az, amelyik azt hirdeti, hogy mi osztunk krumplit kampányokban. Nagy lehet a zavar a fejekben.

Gyurcsány azt is hozzáteszi, hogy

Köszönöm azoknak, akik miattam jöttek el, hogy ilyen kulturáltan tűrték a provokációt, a sértéseket és higgadtak maradtak. Szemmel láthatóan a Fidesz egyre idegesebb, ez nyugtasson benneteket. Meg az, hogy mi egy másmilyen országot, egy sokkal kulturáltabb európai Magyarországot építünk.

A DK elnöke azt is megmutatta, hogy kik sípoltak az arcába – ahogyan ő fogalmaz:

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Von der Leyen aggódik – Kedves Ursula: mi is aggódunk, miattatok!

Feri, téged utál a nép, nem a Fidesz ideges, hanem mi nem kérünk belőled – Videó