in , ,

Afrikai „agysebészek” Európába telepítését szervezi Macron

Kiszelly Zoltán politológus szerint a francia, a holland, a belga és a luxemburgi vezetők támogatják az új afrikai Marshall-tervet

Kiszelly Zoltán politológus szerint a francia, a holland, a belga és a luxemburgi vezetők támogatják az új afrikai Marshall-tervet, amely alapján legálisan érkezhetnének migránsok Európába.

 

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön Mark Rutte holland, Charles Michel belga és Xavier Bettel luxemburgi kormányfővel tanácskozott Luxembourgban európai uniós ügyekről, Kiszelly Zoltánt erről a találkozóról kérdezték.

FORRÁS: AFP/SEBASTIEN SALOM GOMIS

A politológus elmondta, a luxembourgi tanácskozáson arra tettek javaslatot, hogy a német-török megállapodás mintájára készüljön egy európai-afrikai megállapodás is. Ez azt jelentené, hogy azelutasított afrikai menedékkérőket hazatoloncolnák, már ha visszafogadják őket, ugyanakkor helyettük mások érkezhetnének, legálisan,repülővel. Őket azonban márkvóta alapján szét kellene osztani az európai országok között– hívta fel a figyelmet.

Közölte, erről az elképzelésről Soros György májusban írt új Marshall-terv Afrikának címmel.
Szerinte mivel Afrikában óriási a népességrobbanás, örülnek, ha megszabadulnak azoktól a fiatal életerős férfiaktól, akik otthon nem tudnának mihez kezdeni, csak forradalmat csinálnának.

 

(forrás:www.origo.hu)

 

Bréking – Megtámadta egy migráns az Origo stábját Svédországban

Kunhalmi megint betépett: Az MSZP „egységes, stabil, elszánt” lesz