in ,

Czeglédy bíróság elé áll márciusban

Márciusban ismét bíróság elé állhat Czeglédy Csaba

Március másodikán, a Kecskeméti Törvényszéken folytatódnak a Czeglédy Csaba és társainak büntetőügyében folytatott vádlotti kihallgatások – tudta meg a PestiSrácok.hu A huszonegy terhelt közül – akiket bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással vádolnak – hét esetében már jogerős döntés született Szegeden, ők azok, akik beismerték a bűnösségüket és egyezséget kötöttek az ügyészséggel. A kihallgatások azokkal a személyekkel folytatódnak, akik még nem álltak bíróság elé, a sort pedig magával Czeglédy Csabával zárják, akinek a meghallgatására előreláthatólag májusban kerülhet sor.

Mint ismert, a Szegedi Ítélőtábla korábban közölte, hogy miután a Szegedi Törvényszék, illetve annak összes olyan bírója, aki tárgyalhatta volna a Czeglédy-ügyet, elfogultságot jelentett, a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki az eljárás folytatására. A szegedi bírók egymás után estek ki az ügyből, és elfogultságot jelentettek. Az eljáró tanácsba bekerült az a Nóvé Ágnes, akit a PestiSrácok.hu olvasóinak nem kell bemutatni. Nóvé a Czeglédy-ügy büntetőtanácsának tagja volt, majd azután, hogy kirobbantottuk a rendszerváltás utáni legnagyobb bírósági botrányt éppen az ő lehetséges összeférhetetlenségeit és eljárásait vizsgálva, közöttük a Czeglédy-ügyet is megemlítve, elfogultságot jelentett.  Ezután végül az egész Szegedi Törvényszék elfogultságot jelentett, a Szegedi Ítélőtáblának kellett döntenie, melyik bíróságot jelöli ki a Czeglédy-ügy lefolytatására, majd aKecskeméti Törvényszékre esett a választás.

 

mlékezetes, Czeglédy Csaba és társai büntetőügyét a Szegedi Törvényszék kezdte tárgyalni. Czeglédy Csaba alapból megúszta, hogy a vádlottak padjára kelljen ülnie, ugyanis a DK-nak köszönhető mentelmi joga miatt a Szegedi Törvényszék megszüntette vele szemben a büntetőeljárást. Miután nem lett EP-képviselő és a mentelmi joga megszűnt, a Csongrád Megyei Főügyészség indítványozta, hogy a büntetőeljárás az akadály elhárulását követően folytatódjon Czeglédy ellen. A törvényszék állásfoglalása szerint erre nem volt lehetőség, mivel az eljárást megszüntették. Joghézagra hivatkoztak és úgy vélekedtek, hogy a vádhatóságnak új vádindítványt kell benyújtania – kvázi szinte elölről kellett volna kezdeni Czeglédyt érintően az ügyet. Czeglédy a Szegedi Ítélőtábla döntésének köszönhetően lett újra vádlott a büntetőügyében.

TIZENNÉGY VÁDLOTT ÁLL BÍRÓSÁG ELÉ

Az ügy huszonegy vádlottja közül – akiket bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással vádolnak – hét esetében már jogerős döntés született Szegeden. Ők azok, akik beismerték a bűnösségüket és egyezséget kötöttek az ügyészséggel. Rájuk másfél és három év három hónap közötti börtönbüntetéseket szabtak ki, hárman nem bocsáthatók feltételes szabadságra.

CZEGLÉDY INKÁBB HAZAI PÁLYÁN JÁTSZANA

Czeglédy Csaba persze máris támadja az új bíróság kijelölését – szavaiból az rajzolódik ki, hogy neki csak Szombathely felelne meg, ami viszont azért lenne abszurd, mert ő személy szerint szombathelyi önkormányzati képviselő; politikai mentora, Ipkovich György korábban a Vas Megyei Főügyészségen dolgozott, ügyvédje, Hankó Faragó Miklós is dolgozott egykor a Vas Megyei Bíróságon, és igazságügyi államtitkár is volt az SZDSZ színeiben.

 

 

(Szalai Szilárd, pestisracok.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Tudtad? Megint “rendszerváltás” volt a Hősök terén! 12 fővel! :)

SZFE ügy – Megnyertünk egy csatát – Onnan tudni, hogy ők gyászolnak