Támogatás
szerda, október 16, 2024
Támogatás
Támogatás

A több­ség el­uta­sítja Vona isz­lám­imá­da­tát

a
0 komment 3 megtekintés

A Századvég közvélemény-kutatása a Jobbik elnökének Allahhal kapcsolatos megnyilvánulásának megítélését vizsgálta a magyar választók körében.  A válaszadók több mint háromnegyede (78 százaléka) elutasítja Vona Gábor mondatait, 22 százalék nyilatkozott úgy, hogy elfogadja – írták.

A Századvég szerint a kutatás arra is rávilágított, hogy a pártelnök szavai még saját táborát is erősen megosztják: minden második Jobbik-szavazó elutasítja Vona Gábor szavait.

A többi párt támogatói között a kormánypárti szavazók 90 százaléka, a baloldali ellenzéki pártok szavazóinak 69-81 százaléka és a bizonytalanok 70 százaléka reagált elutasítóan a Jobbik elnökének iszlámmal kapcsolatos szavaira.

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatását február 3. és 7. között ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú ember megkérdezésével végezte el az úgynevezett CATI-módszerrel.

Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna – olvasható közleményükben.
(ripost.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.