in ,

A tesztelési hisztit is bebukta az ellenzék, de durván

Tesztelni, tesztelni, tesztelni….

Először is arról, hogyan is indult a tesztelési hiszti az ellenzéknél.

Így:

Ellenzék, figyelem! A WHO elnökének üzenetének végét levágták! Test, test, test, test every suspected case! – Videó

 

A lényeg: a 444, meg a többi csicska sajtó levágta a WHO elnökének beszédének végét, a 444 odáig mutatta beszédet, hogy „tesztelni, tesztelni, tesztelni”, és erre felépítettek egy egész ellenzéki sajtó-pártok-idióták általi hisztériát, mely szerint majd az országos teszteléstől fog lelassulni a járvány (ami eleve baromság.). Nyomatták a hazugságot napokon, mit napokon, heteken át.

Az egész egy hazugság volt, ugyanis a WHO elnöke valójában ezt mondta: „Test, test, test, test every suspected case!”, azaz „Teszteljenek, teszteljenek, teszteljenek! Teszteljenek minden gyanús esetet!” . A kormány egyébként ezt is tette. Jött az ellenzék nyivákolás, sivalkodás, hogy a kormány elhallgatja az adatokat, mert az országban hatalmas baj lehet, tömeges a fertőződés, ezért nem akar a kormány tömegesen tesztelni.

 

Majd eljött a tömeges tesztelés ideje 

Több orvosi egyetem összefogásával, az ország több pontján tartottak tömeges tesztelést, melyből kiderült, hogy olyan minimális az átfertőzödöttség, ami még a tudósokat is meglepte. 8 ezerből 2 ember volt fertőzött az eddigi felmérések alapján. Kijelenthető tehát, hogy senki, semmit sem hallgatott el, a tömeges tesztelésből pedig kiderült, hogy a kormány járványügyi védekezésének és az emberek magatartásának köszönhetően, tehát az országos összefogásnak köszönhetően nem alakult ki durva járvány Magyarországon.

  • Az ellenzék elbukta a „lélegeztetőgép” hiány kampányt
  • Az ellenzék elbukta a „túl sok lélegeztetőgép” van kampányt
  • Az ellenzék elbukta a „teszteljünktömegesen” kampányt
  • Az ellenzék elbukta a „nagyondurvajárványleszmindjártmindmeghalunk” kampányt
  • Az ellenzék elbukta a „összeomlikamagyaregészségügy” kampányt
  • Az ellenzék elbukta a „netartsukmegazérettségitmertnagybajlesz” kampányt

De durván!

Az ellenzék totálisan elbukta 2020 első 5 hónapját. Támogatottságuk csökkent, Karácsony Gergelyt  pedig egyre jobban utálja saját választóközönsége is, hiszen már új becenevei is vannak:

  • Covid Geri
  • Gyilok Geri
  • Kamu Geri
  • HányinGeri

Napjai meg vannak számlálva.

 

Függöny.

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg másokkal is!

Ambrózy remekül összefoglalta a bukott miniszterelnök újabb agymenéseit

Baranyi Krisztike puszilja a Hír Tv nézőit – Videó