in ,

A tenyérbemászó, antiszemita Gyöngyösi korábban még nagyonis oroszbarát volt! Agresszív szövetségnek nevezte a NATO-t Gyöngyösi

Üléspontja határozza meg álláspontját

A NATO egyértelműen agresszív-offenzív katonai szövetséggé változott, amelynek deklarált célja az Oroszország elleni fellépés – mondta nem is olyan rég Gyöngyösi Márton. Míg ma a Jobbik – Konzervatívok elnöke teljes mellszélességgel áll ki Ukrajna mellett és támogatja az Oroszország elleni szankciókat, pár éve még úgy vélte, az Egyesült Államok és a katonai szövetség újabb összecsapást akar kiprovokálni, hogy az USA leszámoljon a katonai, politikai és gazdasági konkurenseivel.

 

 

 

A NATO egy oroszellenes agresszív offenzív katonai szövetség – mondta pár éve a ma már Jobbik – Konzervatívok nevű párt elnöke. Az Alfahírnek adott korábbi interjúban Gyöngyösi Márton még éles kritikával illette az Európai Uniót és a NATO-t, míg a keleti nyitást és az Oroszországgal való együttműködést a párt külpolitikájának sarokköveként említette. – Az elmúlt években zajló geopolitikai események nemhogy gyengítették volna, hanem épp ellenkezőleg, erősítették a keleti nyitás szükségességét – fogalmazott Gyöngyösi, aki azt mondta, a kelet-közép-európai régió érdekei merőben eltérnek Nyugat-Európa érdekeitől.

Hiába vagyunk ugyanannak a szövetségnek, az Európai Uniónak, a NATO-nak a tagjai, mindkét intézményben a nagyhatalmak geopolitikai érdekei dominálnak, melyek gyakran ellentétesek mind a nemzeti érdekeinkkel, mind a régiónk országainak érdekeivel. Egyértelmű, hogy akkor, amikor az Európai Unió tárgyal mondjuk a transzatlanti kereskedelmi szerződésről az Egyesült Államokkal, a nyugat-európai nagyhatalmak politikai és gazdasági érdekei érvényesülnek, a mi régiónk érdekeivel szöges ellentétben

– nyilatkozta a pártelnök.

 

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Pont Feri vádolja Orbán Viktort??? 2008-ban világszerte elítélték Grúzia orosz lerohanását, ezt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök nem tette meg

Vége: beismerték a németek, a hadseregük nem tudja megvédeni Németországot