in , ,

A teljes őrület határán a svédek – Korlátozza Isten megnevezését a svéd egyház

A legnagyobb svéd keresztény egyház vezetője szerint nem helyes Istent „Úrnak, Uramnak” szólítani, mivel léte túlmutat az emberi nemek megkülönböztetésén.

A legnagyobb svéd keresztény egyház vezetője szerint nem helyes Istent „Úrnak, Uramnak” szólítani, mivel léte túlmutat az emberi nemek megkülönböztetésén.

Svédország evangélikus egyháza arra biztatja papjait, hogy nemileg semleges kifejezéseket használjanak, mikor a legfelsőbb istenségre utalnak, az „Úr” megszólítás helyett csak Istent használjanak. A döntést csütörtökön hozták meg az egyház 251 tagú döntéshozó testületének nyolcnapos ülésének végén. Az új szabály május 20-án lép hatályba, Pünkösdkor.

 

Church of Sweden to stop referring to God as ‘he’ or ‘Lord’ https://trib.al/5xfcFpQ 

„A hittudomány által elfogadott nézet, hogy Isten a nemi meghatározások fölött helyezkedik el, mivel nem ember” – érvelt Antje Jackelén, a dél-svédországi Lund női püspöke. Az evangélikus vezető véleményét azonban nem mindenki osztja.

A svédországi Lund Egyetem teológus professzora, Christer Pahlmblad úgy nyilatkozott egy dán lapnak, hogy az testület döntése „aláássa a Szentháromság tanításait és a többi keresztény egyházzal való közösséget”. Meglátása szerint nem igazán okos döntés, ha a svéd egyház olyan egyházzá válik, ami nem tartja tiszteletben a közös hittudomány hagyományait.

 

(hirado.hu)

Libsik által elhallgatott hírek: A jövő héten kezdik utalni az egészségügyi dolgozók megemelt béreit

Dobrev Klára is felszállt a szopórollerre – Kihallgatták Dobrev Klárát