in ,

A Nyugati Fény elnevezésű portálba önti a pénzt az Európai Parlament szocialista frakciója

Bizonyíték: az európai baloldal finanszírozza a DK-közeli portált

A Transzparens Újságírásért Alapítvány elemzői médiamonotorozási programjuk soránfigyeltek fel rá, hogy a kormánykritikus, DK közeli Nyugati Fényt fizetett hirdetéseken keresztül finanszírozza az S&D (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége). 

Az Alapítvány oldalán nyilvánosságra hozott képernyőfelvételeken jól látszik, hogy az Európai Parlament baloldali frakciója célzottan a Nyugati Fényben ad fel politikai hirdetéseket. További érdekesség, hogy a Nyugati Fény kiadója, a Western Light s.r.o eredetileg is külföldön, Szlovákiában került bejegyzésre és papíron továbbra is ott folytat üzleti tevékenységet.

 

Az Alapítvány szerint problematikus, hogy külföldről, külföldi pénzekkel próbálják befolyásolni a magyar médiahelyzetet és azon keresztül a hazai politikai alakulását. Pláne, hogy egy olyan szerv frakciójától érkezik a pénz, melynek alelnökét nemrég korrupciós vádak alapján tartóztatták le.

Nem ez az első eset az elmúlt hónapokban, hogy a baloldali média finanszírozása mögött felsejlik a külföldi beavatkozás árnya. Nemrégiben járta be a magyar sajtót a hír, hogy a Telex amerikai pénzből indít Akadémiát. A lap ugyanis az Amerikai Külügyminisztérium egyik alosztályától 300 millió forintnyi támogatást kapott erre.

 

A Transzparens Újságírásért Alapítvány kiemeli, az ilyen jellegű külföldről érkező hirdetések veszélyeztetik a magyar média függetlenségét.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

 

[pj-news-ticker]

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Megint egymás gyepálják a baloldalon – Durva kirohanást intézett Ceglédi Zoltán a Jobbik volt elnöke, Jakab Péter ellen

Francia lap dicséri a kormányt: Orbán Viktor utat mutat nekünk