in ,

A migránsok tömeges megjelenése szétverné a turizmust Magyarországon

Erről a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója beszélt egy kedden megjelenő interjúban

 

Guller Zoltán interjúja a Magyar Idők keddi számában olvasható. A szakember szerint a bevándorlás a közbiztonság gyors leépülésével járna, ami az embereket mindennapos veszélybe sodorná, a turistákat pedig távol tartaná az országtól.

A turizmus mint a béke iparága az elsők között szenvedné meg, ha idehaza meginogna a biztonság, amely jelenleg az egyik legmarkánsabb versenyelőnyünk a régióban, sőt nemzetközi összehasonlításban is egyértelmű elsőbbséget jelent más országokhoz képest”

— fogalmazott Guller Zoltán.

Kijelentette, hogy 2016 szeptemberében, a fővárosi Teréz körúti robbantás után több japán turistacsoport lemondta a Budapestre tervezett útját, mert egyetlen robbantás miatt alapjaiban ingott meg a biztonságos magyar desztináció vonzereje. Mint mondta, látszott, hogy nagyon érzékenyen reagált a piac, amiből egyértelművé vált, hogy bármilyen, a biztonságot veszélyeztető esemény azonnal visszahat a turizmusra. Hozzátette, hogy:

fáradságos munkába telt visszacsábítani azokat a külföldi turistákat Ázsiából, a tengerentúlról vagy Nyugat-Európából, akik egy évvel korábban az országon átvonuló migránstömegek és az általuk okozott felfordulás miatt azonnal kerülni kezdték a magyar úti célokat.”

Guller Zoltán arról is beszélt, hogy a bevándorlással az ország költségvetése is komoly terhet kapna, ami a turizmusban tervezett beruházásokat is elbizonytalanítaná. Egyrészt a szálloda- és vendéglátóipar magánberuházói óvatosabb fejlesztési tervekkel állnának elő, másrészt csökkenhet a tervezett állami hozzájárulás mértéke is, amennyiben a büdzsében új tételként jelenik meg a migráció kezelése.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója azt mondta: a belföldi turizmus is megsínyli, ha bevándorlóországgá válunk.

(forrás: Pörge Béla, 888.hu)

Kedves „Ellenzéki” Szavazó! Hozzád szólok, kedves ellenzéki szavazó

A hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója bepereli Márki-Zay Péter polgármestert az intézmény jó hírnevének megsértése miatt