in ,

A Medián nem meri kimondani, hogy a baloldaliak antiszemiták

A megboldogult SZDSZ házi közvélemény-kutatója a saját adataiból sem meri levonni azt a következtetést

A megboldogult SZDSZ házi közvélemény-kutatója a saját adataiból sem meri levonni azt a következtetést, hogy a baloldalon egyre több antiszemita ember található. Nem baj, megtesszük helyettük mi.

Nemrég hosszan írtunk a Medián új kutatásáról, amelyben a neves közvélemény-kutató cég arra jutott, hogy a baloldaliak messzemenően antiszemiták. Ha a Medián merte volna vállalni a saját kutatását, akkor ezzel az elemzéssel sikerült volna megdönteni egy több évtizedes narratívát. De nem merte. A kutatás nyilvánosságra hozatala után a baloldali értelmiség minden bizonnyal össztűz alá vette Hann Endrét, a Medián ügyvezető igazgatóját, aki azért, hogy megfeleljen a baloldali értelmiség elvárásainak, a saját kutatásukat is hiteltelenítette.

Előrebocsátom, hogy az antiszemitizmus ügyében a Nagykörúton belüli értelmiség egyik alaptézisét már rég megdöntöttük.

Netanjahu látogatásával a modern magyar jobboldal megkapta a kóserpecsétet. Ezzel Heller Ágnes és más, a Jobbik felé kacsintgató, bekészített bőröndös rettegők érve – mely szerint a jobboldal antiszemita – kipukkant és füstje magával sodorta az egész lukácsarchívumot.

De a Medián, amely korábban megállapította, hogy az MSZP-ben az antiszemiták aránya

  • 2014-ben 13%-ra,
  • 2015-ben 16%-ra,
  • 2016-ban 21%-ra,
  • 2017-ben 13%-ra
  • és 2018-ban 35%-ra rúgott,

még mindig nem meri leírni, hogy bizony-bizony a migránssimogató baloldal egyre antiszemitább.

Mostani közleményében az exeszdéeszes közvélemény-kutató kijelenti, hogy az a következtetés, mely szerint a szocik masszívan zsidóellenesek, nem állja meg a helyét, az csak akkor lenne helytálló, ha „több éven keresztül hasonló tendencia rajzolódna ki”. Persze ha a fenti tendenciákat vennék figyelembe a baloldali károgókkal szemben, akkor máris megállapítható lenne egy s más.

A fenti adatok összessége szerint idén először mondható el, hogy a legtöbb antiszemitát tartalmazó párt a Jobbik, második helyen az MSZP áll, a Fidesz pedig leszorult a harmadik helyre.

Azt hiszem, nem túlzó az a megállapítás, hogy a Medián láthatóan megijedt azoktól a konklúzióktól, amelyeket a TEV (Tett és Védelem Alapítvány) vont le a kutatásából. A baloldali intézet rögtön falazni kezdett a haladó szellemű antiszemitáknak, azt állította, hogy a saját adatai (!) nem megbízhatóak. Az igazság persze az, hogy a Medián által a TEV számára készített korábbi kutatásokból is a baloldali antiszemitizmus növekvő tendenciája olvasható ki.

A kutatás következtetésének korrekciója miatt természetesen mi is megkerestük a céget, akik egyelőre nem válaszoltak kérdéseinkre, pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy mi okból hiteltelenítik saját kutatásukat. Az is érdekelt minket, hogy a Medián vajon a szakmaiságot vagy a „baloldali értelmiség nyomását” részesíti előnyben?

Amint válaszolnak, frissítjük a cikket!

Frissítés1:

Szerkesztő Úr,

tegnap délelőtt 10 óra 26 perckor átküldött udvarias kérdéseire – egyéb elfoglaltságaink miatt – késő este tudtunk volna válaszolni. Meglepetéssel tapasztaltuk, hogy cikkét, amelyben nemcsak messzemenő következtetésekre ragadtatja magát, de stigmatizáló szándékú jelzőkkel sem fukarkodik, már este fél 8 előtt kitette a portáljukra. Ez azt mutatja, hogy szakmai véleményünkre valójában nem kíváncsi, azzal sem Önt, sem esetleges olvasóit nem szeretnénk untatni.

Üdvözlettel:

Hann Endre ügyvezető igazgató

 

(Oláh Gellért, 888.hu)

 

8 gyönyörű kép a Boldogasszony zarándokvonat útjáról

Az ellenzéktől csak pusztításra futja – Tisóczki Flóra vendégírása a PS-en