in , ,

A magyarokat dicséri az olasz sajtó : Orbán helyreállította a hazafiasság értékét – nemzetközi lapszemle

Az Il Primo Nazionale olasz napilap 2019. március 16-i beszámolója Orbán nemet mond a multikulturalizmusra: „Magyar gyerekekre, nem pedig bevándorlókra van szükségünk” címmel jelent meg.

A téma kapcsán a cikk felidézi a magyar kormányfő korábbi, a CNS News-nak adott interjúját is, amelyben Orbán Viktor megerősítette saját alkotmányuk fontosabb alapvetéseit: „Magyarországnak keresztény gyökerei vannak. Itt nincs helye a multikulturalizmusnak, amiként egy gyermeknek joga van anyához és apához, nemzetünknek pedig joga van ahhoz, hogy megvédje a határait – amelyek egyben az Európai Unió határai is.” Idézik Semjén Zsolt magyar miniszterelnökhelyettest is, aki a születések és a demográfiai visszaesés témája kapcsán kijelentette: „Mi más is kellene Magyarországnak, ha nem a magyar gyerekek születése?” Orbán Magyarországa folytonosan ismételgeti tényekkel alátámasztott mondandóját a kényszerítő Sorossal és Junckerrel, valamint „híveikkel és lakájaikkal” kapcsolatban.

 

A Corriere Salentino olasz hír- és médiaoldal március 17-én kelt cikke szerint az egész földet átfogó antipopulista mobilizáció, amely – Putyin Oroszországa, Asszad Szíriája, a kínai elnök Hszi Csin-ping, Hasszán Rohani Iránja vagy Salvini Olaszországa kapcsán, főleg Macron, Soros, a Rothschildok és a Clintonok részéről – a nacionalizmus és a hazafiság halálát akarja, végső soron és szerencsére a visszaszorulás jeleit mutatja. A Corriere szerint Orbán Magyarországa kiváló referenciapont: a magyar vezető tudatába került a német Weber azon fenyegetőzésének, hogy kizárhatják pártját a Néppártból, hacsak nem kér bocsánatot Sorostól, és nem állítja le az EU-ellenes kampányt. „Mi nem adunk fel semmit – idézik Orbánt –, az európai és keresztény értékek védelme és a tömeges bevándorlás megállítása fontosabb számunkra, mint a pártfegyelem a Néppártban.” A cikk ezért komoly, súlyos vezetőként jellemzi Orbánt, aki a saját népe akaratát értelmezi. „Populista?” – teszi fel a költői kérdést az írás, amely úgy találja, hogy Olaszországban az elmúlt évtizedben ennek mindig éppen az ellenkezője történt. Kiváltságokkal és arroganciával, mialatt az Egyesült Királyság már a Brexiten gondolkozott, Orbán helyreállította a hazafiasság értékét, sőt, a franciák is kiléptek az utcára.

A Le Figaro francia jobboldali napilap 2019. március 15-én kelt cikke Magyarország: Orbán Viktor megmutatja szövetségét Lengyelországgal címmel jelent meg. (A francia afficher ige fitogtat, mutogat értelemben is fordítható.) Az érkező uniós bírálatok és támadások kapcsán a magyar miniszterelnök ünnepi beszédéből is idéz a cikk: „Amikor Brüsszel megtámadja Lengyelországot, akkor Közép-Európát támadják meg, köztük a magyarokat is” – mondja Orbán. Budapest és Varsó kormányai ma egyaránt konfliktusos kapcsolatban állnak az európai intézményekkel, idézi fel a lap.

A Breitbart amerikai konzervatív véleményportál március 6-án Orbán: Magyarország legyőzi az antiszemitizmust, miközben Nyugat-Európa importálja címmel közölt cikket. A magyar vezető cikkcímben idézett észrevétele annak kapcsán született, hogy egy Die Welt-interjúban kérdőre vonták őt a magyarországi antiszemitizmus és a baloldali milliárdos, Soros György befolyása ellen indított kampányaival kapcsolatos antiszemita vádak kapcsán. A német lapnak adott interjúban Orbán magát Sorost „a globalizmus rosszabbik arcaként” jelölte meg; szerinte az egyik oldalon Magyarország áll a maga megválasztott képviselői által reprezentáltan, míg a másik oldalon a Soros által finanszírozott és senki által nem megválasztott nemzetközi nem kormányzati szervezetek, amelyek másfajta migrációs politikát követnének.

 

(forrás:tuzfalcsoport.blogstar.hu)

Varju: nincs Soros-terv – Pedig van

A hazaáruló Ujhelyi Istvánnak a Szeviép fizette a házfelújítását – Ez botrány!