Támogatás
szombat, március 22, 2025
Támogatás
Támogatás

A magyar családszervezetek közös nyilatkozatban kérik, hogy vasárnap szavazzunk a békére

0 megjegyzések 2 megtekintés

Közös nyilatkozatban fordultak a magyar választókhoz családszervezetek, amelyben a jelenlegi, vészterhes időkben arra kérik a őket, hogy április harmadikán szavazzanak a békére, a biztonságos jövőre. A nyílt levélben egyúttal köszönetet mondanak a menekültek ellátásában részt vevők példás helytállásáért is.

“A magyar édesanyák és édesapák, a magyar családok, magyar fiatalok mélyen átérzik a háború sújtotta Ukrajnában élő emberek szenvedését. Mi, e nyilatkozat aláírói továbbra is a béke, azaz a családok és az élet oldalán állunk és támogatjuk azon ukrajnai embereket, családjaikat, akiknek életét alapjaiban rengette meg a háború” – olvasható a Szent István Intézet Facebook-oldalán közzétett nyilatkozatban, amelyben a családszervezetek továbbá elismerésüket fejezték ki a magyar egyházak, a civil szervezetek, az önkéntesek és a kormányzat páratlan összefogása, jól koordinált együttműködése kapcsán, mellyel az elmúlt hónap során több mint 500 ezer háborús menekültnek – köztük időseknek, nőknek és gyerekeknek – tudtak közösen életmentő segítséget nyújtani.

Arra biztatunk minden magyar embert, hogy lehetőségeihez mérten továbbra is áldozatosan segítse a bajbajutottakat. A magyar családszervezetek sürgetik a háború mihamarabbi, tárgyalásos úton való befejezését, a magyarországi közéleti szereplőket pedig felelősségteljes megszólalásokra kérik ebben a válságos helyzetben, hogy elkerülhető legyen minden család rémálma: a háború kiszélesedése. A gyermekeink, fiataljaink, családjaink biztonsága mindennél fontosabb. A jövő generációi iránt érzett felelősségünk a béke pártjára állít minket. Arra kérünk mindenkit, hogy április 3-án vegyen részt az országgyűlési választáson és szavazzon a békére, a biztonságos jövőre

– húzták alá a nyilatkozatban. Az öt szervezet (Ficsak – Fiatal Családosok Klubja, Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, Nagycsaládosok Országos Egyesülete, Szent István Intézet) közös nyilatkozatához további szerveztek is csatlakoztak, mint Civilút Alapítvány, a Családképző Fórum Egyesület, az ERGO Európai Regionális Szervezet, az Ígyírokén blog, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a Magyar Női Unió, a Média a Családért Alapítvány, valamint a Ringató Alapítvány.

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.