Támogatás
hétfő, április 21, 2025
Támogatás
Támogatás

A kormány nem hátrál! Megtámadta az Alkotmánybíróságon a kormány a Kúria döntését

0 megjegyzések 3 megtekintés

A magyar kormány az Alkotmánybíróságon támadta meg a Kúria egyik ítéletét szerdán. A bíróság ugyanis nemrég elmeszelte a kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazás egyik kérdését, amely így hangzott: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?”

A másik négy kérdést átengedték. A határozatban az áll, „a végzés ellen további jogorvoslatnak helye nincs”, a kormány mégis az Alkotmánybíróságra vitte az ügyet.

A két fél érvei

A Kúria az októberi határozatban azzal indokolta a népszavazási kérdés megsemmisítését, hogy „egy jövőbeni népszavazáson mind az »igen«, mind a »nem« szavazatok többsége is olyan alapjogi kollíziót eredményezne, amelyet csak az Alaptörvény módosításával lehetne feloldani, ezért a népszavazási kérdés az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontja szerint kizárt tárgykört érint”. A TASZ, mely több kérelmezőt is képviselt a Kúrián, azt írta közleményében, ha az igenek kerülnének többségbe ennél a kérdésnél, akkor a népszavazás eredménye sértené az Alaptörvényben deklarált „születési nem szerinti önazonosságot”.

A kormány most úgy érvel, „a Kúria végzése az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogot sérti, mert a Kúria a népszavazásra javasolt kérdés szövegétől eltérve, annak tartalmát önkényesen kibővítve contra legem jogértelmezést folytatott”.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.