Támogatás
kedd, március 18, 2025
Támogatás
Támogatás

A kormány állja a felmerülő költségeket a kereszt Magyarországra szállításával kapcsolatban

0 megjegyzések 0 megtekintés

A kormány állja a felmerülő költségeket és vállalja az adminisztrációs terheket annak érdekében, hogy II. János Pál pápa szobráról az eltávolításra ítélt keresztet Ploermel városából Magyarországra lehessen szállítani, amennyiben a franciaországi település vezetése hozzájárul ehhez – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

 

A tárcavezető jelezte, hogy a párizsi nagykövetségen keresztül megkeresték a bretagne-i kisváros önkormányzatát, választ azonban egyelőre nem kaptak tőlük. Hozzátette: a keresztet a budaörsi Szent Benedek Általános Iskola és Középiskola fogadná be.
Szijjártó Péter nem kívánta kommentálni a kereszt eltávolítását elrendelő államtanácsi döntést, de úgy fogalmazott, hogy Európa jövője szempontjából „elképesztően káros” minden olyan döntés, amely képmutató módon a toleranciára hivatkozva a kereszténység visszaszorítására irányul, és keresztény szimbólumok eltávolítását rendeli el.
A miniszter szerint ellentétes Európa érdekeivel a kereszténység visszaszorítását célzó „elképesztő önfeladás”. Az ilyen lépések – mint fogalmazott – a kontinens civilizációjának és kultúrájának felszámolására tett intézkedéseknek tekintendők. Hozzátette: olyan kérdések nyílnak meg napjainkban, amely kérdések megnyitását korábban senki nem tartotta volna elképzelhetőnek, hiszen azt talán – vallási hovatartozástól függetlenül – kevesen vitatják, hogy a kereszténység az európai kultúra meghatározó része. Valóban igaz, hogy a 21. században Európában levetetünk egy keresztény jelképet? Vallásszabadság van mindenkinek, kivéve a keresztényeket? – tett fel kérdéseket SzijjártóPéter, és ezeket a kérdéseket sorskérdéseknek nevezte.
A miniszter kiemelte, hogy Európa keresztény jellegét meg kell őrizni, az ide érkezőknek pedig el kell fogadniuk és tiszteletben kell tartaniuk a helyi törvényeket és az itt élők hagyományait.
Az illegális bevándorlás Szijjártó Péter szerint veszélyezteti Európa keresztény mivoltát, mivel a bevándorló országgá válás azzal jár, hogy az érkezők előbb vagy utóbb felül akarják írni a helyi szabályokat.
Kérdésre válaszolva ismertette, hogy konzuli védelemre regisztrált New York-i magyaroknak nem esett bajuk a keddi merényletben. Sokan azonban – mint mondta – nem kértek ilyen segítséget, ezért a miniszter arra kérte a külföldre utazókat és a külföldön élőket, hogy regisztráljanak konzuli védelemért.
Szijjártó Péter figyelmeztetett arra is, hogy az Iszlám Állam elleni nemzetközi katonai fellépés sikere veszélyeket is hordoz, hiszen a „bosszúszomjas terroristák” egy része Európába akar jönni. Ennek megakadályozása részben titkosszolgálati, részben határőrizeti kérdés, hiszen „ha senkit nem engedünk be illegálisan, akkor nem engedjük be a terroristákat sem” – tette hozzá.

(magyarforum.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.