Támogatás
péntek, február 14, 2025
Támogatás
Támogatás

A képen látható nő csicskította be Fegyőrt – Orosz Anna szeretne lenni a Momentum elnök

0 megjegyzések 9 megtekintés
A Kontra szerint Orosz Anna a korábbi sérelmei miatt állt bosszút a pártelnökön, de ennél komolyabb ambiciói is vannak, ő szeretne lenni a lila párt új elnöke, s ehhez minden adottsága megvan.

Fekete-Győr András és Orosz Anna barátokból lettek politikai ellenfelek, a pártelnök bukásában az újbudai alpolgármesternek komoly szerepe van,

régóta elégedetlen volt már főnöke teljesítményével

– számol be részletes elemzésében a Kontra. Orosz Anna ügyvezető elnökként legalább novemberig irányíthatja a Momentumot, de a portál szerint ennél komolyabbak az ambíciói, és feltehetően megpróbálja majd elfoglalni az elnöki széket.

 

Baloldali gyökerek

A lap részletesen bemutatja Orosz Anna életét, politikai pályafutását. Baloldali családba született, édesapja KISZ-titkárként tevékenykedett a BME-n. A korabeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy Orosz Csaba rendszeresen részt vett az MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülésein. Orosz jelenleg egyetemi docens a műegyetem Út és Vasútépítési Tanszékén. Kutatási területe a városi közlekedés, közlekedéstervezés és –gazdaság.

Orosz Anna a Budapesti Gazdasági Egyetemen, majd 2008 és 2010 között a Corvinus Egyetem Nemzetközi Gazdálkodás szakán tanult. Később Berlinbe sodorta az élet, ahol két éven át a Humboldt Egyetem Közgazdaságtan és Üzleti Tanulmányok szakának a hallgatója volt. A külföldi kaland után hazatért, és a Budapest Intézetnél helyezkedett el: a szervezet honlapján kiállt a CEU mellett, és partnerei a szintén Soros által támogatott Magyarországi Európa Társaságnak.

 

Élénken foglalkoztatta a migráció

A Momentum jelenlegi ügyvezető elnökét ekkoriban már élénken foglalkoztatta a migráció, illetve a migránsok helyzete: 2015-ben adománygyűjtésbe kezdett a Magyarországra érkező menekülteknek, 100 ezer forintot sikerült összeszedniük, amit aztán pokrócokra költöttek el.

Orosz Anna baloldali családi hátterével, aktivista-elemző múltjával érkezett meg a Momentum Mozgalomba, ahol egyből politikai otthonra lelt. Csakhogy a NOlimpia-kampány sikerében fürdőző párt gyorsan lejtmenetbe került, aminek következtében felszínre törtek a belső konfliktusok.

2017 végén komoly hatalmi harc bontakozott ki

az elnökség két tagja, Fekete-Győr András és Soproni Tamás  között, amit egyúttal a mozgalom történetének legsúlyosabb válságaként lehet értékelni.

Orosz Anna pedig – szintén elnökségi tagként – elkötelezte magát Soproni mellett, akivel a magánéletben is egy párt alkottak. Ekkor került ki Fekete-Győr bizalmi köréből, és a két politikus eltávolodott egymástól. A 2018-as parlamenti választás sikertelensége után a párt teljes vezérkara – Fekete-Győrrel, Sopronival és Orosszal együtt – lemondott. A pártelnököt azonban újra megválasztották elnöknek. Soproni háttérbe húzódott, Orosz Anna pedig átmenetileg kivonult a politikából. Ezt követően elemzőként és kommunikációs munkatársként a Soros-alapítvány által is támogatott Political Capitalhoz igazolt – számol be a Kontra.

 

Komoly esélye van az elnökségre

Orosz Anna 2019 júliusában közleményben jelentette be, hogy az önkormányzati választáson közös ellenzéki képviselőjelöltként méretteti meg magát Újbudán. Megnyerte körzetét, az ellenzéki alkuknak köszönhetően alpolgármesternek választották meg. Ezzel értelemszerűen ismét megerősödött a párton belül, befolyása számottevően nőtt. Főleg, hogy a tavalyi tisztújításon 2018 után ismét bejutott a Momentum egyik legfontosabb testületébe, az elnökségbe.

Elindult az előválasztáson is, ahol kimagasló eredményt ért el.

Ez már erősen abba az irányba mutatott, hogy a Momentumban időközben megváltoztak az erőviszonyok – fogalmaz a lap.

A Kontra szerint mindezek nyomán komoly esélye van, hogy Orosz Anna legyen a Momentum új elnöke.

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.