in ,

A járvány fekete bélyege élethosszig fog Karácsony homlokán rikítani

A Pesti úti idősotthon tragédiák sorával végződött botrányai miatt Karácsony Gergely bűnlajstromának hosszát jóindulattal sem lehet a nyúl farkához hasonlítani.

Olyannyira nem, hogy járványbeli súlyos mulasztásait még egy nagy nehezen magából kipréselt bocsánatkéréssel sem lehet semmissé tenni. Főleg úgy, hogy még ezzel is a kormány mögé próbál rejtőzni, holott a fenntartói felelősség alól képtelenség kibújnia. Nem beszélve arról a lelketlenségről, mosolygós kegyetlenségről, amit a rá bízott idős, kiszolgáltatott emberek sorsa iránt mutatott.

Bűnös felelőtlensége eddig sem volt kérdés, hiszen a mai napig nincs az intézetnek saját orvosa. Ennek következtében a Pesti úton hunyt el a magyarországi koronavírus-járvány halottainak tíz százaléka, 44 beteg. A fertőzöttek száma pedig háromszáz körül mozog, ami toronymagas országelsőséget jelent. Felelős fenntartó ilyen helyzetben kezét-lábát törné, hogy megakadályozza a járvány eszkalálódását, a választók előtt pedig bizonyítsa, hogy ő nem olyan velejéig romlott ember, mint amilyennek ez a viselkedés mutatja.

Ehelyett azonban Karácsony még arra sem vette a fáradságot, hogy legalább a helyszínre elmenjen. Azt viszont sohasem felejtette el, hogy ujjal mutogasson a kormányra, mint fő felelősre, mondván a járvány az állami kórházakból került az otthonba, ezért nagyon sajnálja, de felelősség dolgában mossa kezeit. Összekeverve az életmentést a kampánnyal, a politikai haszonszerzéssel. Arcátlanság dolgában addig merészkedtek, hogy szakmai helyettese – Gyurcsány politikai őrmestere (Gy. Németh) – még azt is a nyilvánosság képébe vágta, hogy semmiféle higiéniával kapcsolatos megbetegedés nincs az otthonban, miközben éppen a higiéniai szabálytalanságok miatt szabtak ki rájuk 1 millió forintos bírságot. Arról nem beszélve, hogy még egy levélhamisítás gyanús ügyet is képesek voltak sorompóba állítani, hogy a főpolgármester szennyesét mossák.

Persze Karácsonynak az idősotthon tartósan megoldatlan járványhelyzete legalább annyira nem dolgozott a kezére, mint az idő. Kiderült ugyanis, hogy nem a kórházból visszaszállított betegek révén került be a fertőzés az otthonba, ahogy azt Karácsony rendre mantrázta, hanem egy ott dolgozó hurcolhatta be még a kezdet kezdetén. Annyira kis létszámú ugyanis a személyzet, hogy az érinett kötelességtudatból nem maradt otthon, holott magas láza volt, fájt a feje, folyamatosan szárazon köhögött. De bement, mert az elvárt 102-126 fős gondozói létszám helyett csak 60 ápoló állt rendelkezésre az 550 idős gondozott ellátására. Ez nemcsak a józan ész, de a vizsgálatokat végző fővárosi kormányhivatal szerint is elfogadhatatlan. Ahogy írták: „nem megfelelő a gondozottak ellátása, amely a járványügyi helyzetben különösen aggasztó, de azon kívül is elfogadhatatlan.” Karácsonynak a szeme sem rezdült akkor sem, amikor az elhunytak hozzátartozói egymás után álltak a nyilvánosság elé, névvel címmel téve tanúságot arról, milyen mostohán, mondhatni kegyetlenül bántak szerettükkel.

A kórházi zárójelentés szerint például G. Attila édesanyja abba halt bele, hogy nem látták el megfelelően, még vizet is alig kapott. J. K. Katrin férje szintén kiszáradástól hunyt el, még a veséi is leálltak. Cs. Krisztián édesanyjának nem segítettek se enni, se inni, ezt a szobatársak mondták el. Fia száraz kenyeret talált az asztalán.

Folytathatnánk a sort, de minek. Karácsonynak mindezekről a történetekről sem a gyors intézkedés jutott eszébe, hanem továbbra is csak a hárítás, saját erkölcsi tisztaságának hangsúlyozása. No és természetesen a fertőzés kiindulásának kórházakra tukmálása. Egy hete kórusban az egész balliberális politikusi kör és médiájuk a körzetes intézmény, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház ellen indított átfogó támadást. Bodnár Attila főigazgató a HírTv-ben azonban elmondta, hogy a kórház maga és a Nemzeti Népegészségügyi Központ külön-külön vizsgálatot folytatott az ügyben és ugyanarra az eredményre jutott. A mintegy 1800 oldalas, kontaktuskutatásokat is tartalmazó anyag áttanulmányozása után egymástól függetlenül megállapították, hogy nem kerülhetett a kórházból a Pesti útra vírus, mert a kórház belgyógyászatán talált egyetlen fertőzött beteget a kórház szakemberei az első pillanattól szakszerűen elkülönítették, ellátták és környezetében senki sem fertőződött meg. A Bajcsy-Zsilinszky Kórházba került betegek állapota ugyanakkor teljesen megerősítette a hozzátartozók által tapasztaltakat. Döbbenetes, de 100 betegből 97 kiszáradt állapotban került az intézetbe, ami azt jelenti, hogy a betegeket rendszeresen nem itatták. 100-ból 27-en csontsovány, kaheksziás állapotban, 61-en alultápláltan érkeztek. Felfekvésben a betegek fele szenvedett.

A főigazgató adatai önmagukért beszélnek.

Karácsony Gergely és a mögötte álló egész baloldal lélektelenségére, könyörtelenségére nincsenek szavak, hiába próbálja kedveskedő nyilatkozataival feledtetni bűneit.

A koronavírus-járvány fekete bélyegét élete végéig homlokán fogja hordani.

(Horváth K. József, 888.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Menczer Tamás nem akárhogy reagált Jakab Péter magyarellenességére – Videó

Jurák Kata rendhagyó jegyzete Gyurcsány Ferencről