in ,

A Barátok Közt sztárja ismét nekiment az álteológus Perintfalvinak

Perintfalvi Rita meg a „zárt kapuk politikája”

Egyetlen szemérmetlen csúsztatására hívom fel még a figyelmét.

 

 

„Tételesen cáfolni legutóbbi irományát teljesen felesleges időpocsékolás lenne részemről, így egyetlen szemérmetlen csúsztatására hívom fel még a figyelmét.

Ön szerint Ferenc pápa spirituális vezető. Egyetértünk. Ebből következően bárhol járjon is a világban, üzeneteit nem az adott ország kormányzatához, notabene vezetőjéhez intézi, hanem mindenhol általános megfontolás reményében az egész világhoz szól. Ő nem a glóbusz csendőre, aki korbáccsal odacsap – ahogy ön kívánná – és konkrét kritikával illetne bárkit is. Ezért spirituális a szerepe és a feladata a keresztény egyház fejeként, annak legfőbb pásztoraként.

Ön azt vélelmezi és az összes balos valósághajlító, hogy a pápa konkrétan Magyarországgal szemben fogalmazott meg kritikát. A pápa melyik mondatát hozza ön példaként ennek bizonyítására? Idézem:

»Szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni: önzésünk és közömbösségünk zárt kapuit azok felé, akik szenvednek, idegenek, mások, menekültek, szegények. Végül pedig egyházi közösségeink zárt kapuit: bezárkózva magunk közé, bezárkózva a világ előtt, bezárkózva azok előtt, akik ‘nincsenek rendben’, bezárkózva azok előtt, akik Isten bocsánatára vágynak. Testvérek, kérlek benneteket: nyissuk ki a kapukat!«

Kedves Rita! A fenti idézet első mondata nem úgy szól, hogy:

»Magyarországon szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni.«

Ebből meg az következik, hogy ne keverje össze az egyetemes szükségszerűség pápai kívánalmát a konkrétan fókuszált feddés nádpálcájával. Annál is inkább, mert ha ön saját magát a katolikus egyház tagjának tekinti, akkor először a saját szívének kapuit nyissa meg és akkor talán ráébred arra, hogy nem olyan egybitesen fehér és fekete a világ, ahogyan azt látni szeretné.”

 

 

(Bognár Zsolt)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Bayer Zsolt nagyon izgul a 444 esetleges széthullása miatt

Kötter Tamás: ilyen egy „spontán” tüntetés dollárbaloldalon