in , ,

A Baloldali Emigrálók Nagy Útikalauza

Kies hazánk baloldali fiainak már a választások másnapján opció volt az emigráció

Kies hazánk baloldali fiainak már a választások másnapján opció volt az emigráció, de ahogyan azt megszokhattuk, a szájhős fotelforradalmárok közül csak igen kevesen szánták rá magukat erre a lépésre. Eddig csak a méltán híres/hírhedt Schilling Árpád és neje, született Schilling Árpádné tervezi a kivándorlást. A keleti birkapásztorok körében népszerű társadalmi folyamat mozdonyára felkapaszkodó pesti, értelmiségi proletariátus élő képviselői példát vettek a több százezer mohamedánról és elindulnak a mesés, nagybetűs Nyugat irányába.

 

Úgy hírlik, Schillingék végcélja Frankföld. A Caesar által meghódított Galliában tervez letelepedni az Első Magyar Emigráns Házaspár.

A 888 úgy döntött a baloldali migrációban rejlő potenciális lehetőségeken fellelkesülve, hogy az eminens, csöppet sem szottyadt baloldali „értelmiségieknek” személyre szabott kivándorlási útmutatót készít. Egyúttal arra is rá szeretnénk világítani, hogy a baloldal által nagybetűs Nyugatnak titulált kultúrtér nagyban elveszítette befolyását, már-már csak az afrikai fűszoknyások lelkesednek Párizs vagy London külvárosi negyedeiért. Persze nagy a verseny az eszement baloldaliak, és az alapvető társadalmi normákat sem ismerő afrikai migránsok között.

A prominens baloldali számára egy mindig kéznél lévő, friss, egyedi útmutatót szerettünk volna készíteni – névre, nemre, vallási és nemzetiségi hovatartozásra való tekintettel –, hátha úgy döntenek, hogy egyszer igénybe veszik. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.

Kezdjük a klasszikusokkal:

1. A Schilling házaspár – Franciaország

A Franciaországba költöző Schilling klánról egyelőre nem tudni, hogy pontosan mely városban készülnek megtelepedni. Az sem tudni, hogy mikor indulnak. A 888 útmutatásai a következőek: a legolcsóbb ingatlanok Dél-Franciaországban találhatóak. Ajánlani tudjuk Nizzát. Ott 2016 óta igazából nem nagyon gyilkoltak le tömegeket kamionnal az utcán. Ismeretes, hogy a francia államfő nyitott, liberális, szabadelvű. Tehát lesz ideje még Schilling Árpádnénak eldöntenie, hogy süt-főz vagy éppen meztelenkedik a színpadon – természetesen művészi performansz címszó alatt. A Wizz Airrel csak oda 98 ezer forint a jegy. (4 fő)

2. Heller Ágnes – Berlin/Neukölln

Heller Ágnesnek a liberális média által hipszternegyednek hazudott no-go zónát tudnánk ajánlani. A baloldal szellemi anyja korábban már amúgy is kifejtette, hogy őt is fogdostákszovjet katonák, valamint a nemi erőszak amúgy sem úgy történt, ahogy. Sajnos egyetlen exkatona sem ismerte el, hogy fogdosta volna Hellert, érthető okokból. Berlin ezen körzetében még egyetlen zsidó asszonyt sem dobtak ki a lakása ablakán migránsok (Franciaországban sajnos ilyen már előfordult, de ez legyen Schillingék problémája), ellenben a csillogó szemű pastu pásztorok imádják a friss húst.

Wizz Air csak oda 23 000 forint egy főre. Ha magával szeretné vinni a teljes Lukács-archívumot, amelynek üres lapjaira Koránt nyomtatnak majd, akkor az még pár százezer. De mindkét művelettel nagy szolgálatot tenne kies hazánknak.

 

Bónusztanács: Semmiképp se költözz emeletes házba, nehogy defenesztráljanak a migránsok.

3. Havas Henrik – Stockholm

A világ egyik legliberálisabb országában az ottani Együtt, a leírhatatlan nevű, de valós támogatottsággal rendelkező liberális párt ifjúsági szervezete legutóbb olyan javaslattal állt elő, amelyre még a Baukó Évára ráfanyalodó Havas is csettintene. A liberális fiatalok ugyanis azt tervezik, hogy legalizálják a pedofíliát, a nekrofíliát és a zoofíliát.

4. Gulyás Márton – Kanada

A színes zoknik és az öngyilkos indiánok hazája Kanada, jobb helyre nem is mehetne Gulyás Márton. A repjegy egy kicsit drága, de a kultúrmarxista világforradalom kitermeli ezt neki. Egy Budapestről Vancouverbe tartó gépre már 270 ezertől kapható jegy. Kanadában viszonylag kevés a migráns. Ja, bocs. Ott igazából mindenki migráns, de kevés az őshonos. Őket a migránsok már vagy kinyírták, vagy elvették a földjeiket. Esetleg mindkettő. Az eredeti kanadaiak már rezervátumokban élnek. Egy igazi „migránssimogató” imádná azt a légkört. Az ingatlanárak drágák, de nyugodtan sajátítson ki egy lakást a rasszista, fasiszta, neonáci indiánoktól.

5. Jámbor András – Aleppó

Ha létezik neokommunista álbaloldali, akkor Jámbor András ennek az egész alakos illusztrációja Révai nagy lexikonjában. Jámbor András amúgy megígérte, hogy ha ismét kétharmadot szerez a Fidesz, akkor lemond és visszavonul. Jó kommunistához illően nyilván hazudott. Kisebb mellénnyel, de még mindig Lenin emelvényéről osztja az észt. Számomra valamiféle megfejthetetlen okból imádja a migránsokat, így azt tudom javasolni, hogy költözzön Aleppóba. Ott van belőlük elég. Hátha ott fogékonyabbak a népek a tanaira.

Sajnos nincs közvetlen járat Migránsföldre, de Törökországon keresztül tök kalandos út vezet Szíriába.

Ez lenne tehát a Baloldali Emigrálók Nagy Útikalauza!

 

Egy tízperces eső verte szét a „nagy” ellenzéki tüntetést

Anya helyett Ildikó? – Bősz Anett abnormális ötletének margójára írt publicisztikát a PS-nek Tisóczki Flóra